Hogyan szerezte meg majdnem Franciaország Jeruzsálem felét az angoloktól ebéd közben? Ha Edmund Allenby tábornok hallgatott volna, talán palesztinai brit mandátum sem lett volna, nem beszélve Izrael Államról. Vagyis: ha minden a tervek szerint halad, egészen másként alakult volna a történelem… Az izgalmas történet az Izraeli Nemzeti Könyvtár blogján olvasható.
1917 végén, a Nagy Háború utolsó szakaszában járunk, Jeruzsálem néhány napon belül a hódító brit hadsereg kezére kerül. A nemzetközi sajtóban azonnal hullámokat vert a hír: Allenby tábornoknak sikerült, amit még Oroszlánszívű Richárd sem tudott elérni: meghódította Jeruzsálemet! A december 11-i átadási ceremóniára a tábornok tiszteletből gyalogosan érkezett, és így vonult be kíséretével a Jafó-kapun át az Óvárosba.
A szertartást díszebéd követte, amiről az arábiai Lawrence-ként ismert Thomas Edward Lawrence a következőket írta a Bölcsesség hét oszlopa című könyvében: „Rövid csend ereszkedett ránk, amit Monsieur Picot, a francia politikai képviselő tört meg… és azt mondta fuvolázó hangon: ’Holnap, drága generálisom, megteszem a szükséges lépéseket, hogy felállítsuk a városban a polgári kormányzatot’… néma csend következett, mint amikor kinyitják az ég hetedik pecsétjét. Salátás, csirkés, majonézes és libamájas szendvicsek lógtak ki megrágatlanul nedves szájunkból, ahogy Allenby felé fordultunk és levegő után kapkodtunk. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy ő se tudja, mit tegyen. Attól féltünk, hogy a bálvány törékenynek bizonyul. Ám az arca elvörösödött: nyelt, álla előreugrott, és zord hangon azt mondta:
’A katonai zónában egyetlen emberé a hatalom, a főparancsnoké. Vagyis az enyém.’”
Picot tiltakozását félbeszakította Allenby magabiztos kijelentése: a katonai közigazgatást akkor váltja fel a polgári kormányzat, amikor azt ő jónak látja. Ha François Georges-Picot úgy vélte is, hogy Franciaországnak és Nagy-Britanniának osztoznia kellene a jeruzsálemi adminisztratív hivatalokon, most, hogy a város a szövetségesek kezére került, Allenby világossá tette a számára, hogy semmit nem enged át a franciáknak. Egy másik leírásból tudjuk, hogy a Bikának becézett, magas, szálas, kiszámíthatatlan természetű tábornok letartóztatással fenyegette Picot-t, akit nem sokkal korábban Szíria és Palesztina francia főmegbízottjának neveztek ki, ám végül sosem került a kezébe valódi hatalom.
Annak ellenére, hogy angol diplomatatársával együtt ők szövegezték a nevükhöz fűződő, 1916-ban alárírt Sykes-Picot megegyezést.
Ennek értelmében Jeruzsálem és Oszmán Palesztina nagyobb része nemzetközi felügyelet alá került volna a háború végével, addig pedig – legalábbis Picot értelmezésében – közös angol-francia adminisztráció alá kellett volna tartoznia Palesztina minden meghódított részének.
A briteknek azonban ekkorra már más járt a fejében. Ők addigra évek óta harcoltak és szenvedtek el veszteségeket a térségben. Tízezrével vesztették el többnyire a Brit Birodalom távoli szegleteiből (India, Dél-Afrika, Ausztrália, Új-Zéland) származó katonáikat. Ehhez viszonyítva a franciák hozzájárulása elenyésző volt. A briteknek tehát nem állt szándékában átadni a hatalmat egy titkos megállapodás miatt. Ahogy Allenby kihirdette a hadiállapotot, elveszett a nemzetközi adminisztráció felállításának lehetősége. A brit hadiállapot 1920 nyaráig állt fenn, ekkor hozták létre a Brit Mandátum polgári kormányzatát, francia vagy nemzetközi beavatkozás nélkül.
Ez az apró, ám annál jelentékenyebb diplomáciai közjáték örökre megváltoztatta a Közel-kelet történelmét.
Ha Allenby – libamájas szendviccsel a szájában – nem tiltakozik, talán soha nem jön létre a Palesztinai Brit Mandátum. Ha a Sykes-Picot megegyezés értelmében nemzetközi felügyelet alá került volna Palesztina, vajon létrejöhetett volna a mai formájában Izrael Állam? Aligha.
Allenby nevét ma izraeli utcák, hidak, parkok és terek viselik. Így róják le az izraeliek a tiszteletüket a brit hivatalnok előtt.
Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.
