Gyorsabb és erősebb: már be is vetették Gázában az IDF új tüzérségi rakétavetőit

Az IDF bemutatta a tüzérségi erők új tagját, a Lahav rakétavetőt.

Az új rakétavető nagyobb tűzerővel rendelkezik és gyorsabb is, mint a már szolgálatban álló társai.

Ran Kotek alezredes, a Lahav hadrendbe állításáért felelős egyik parancsnok szerint a jármű „akár 100 km/órás sebességgel tud haladni közúton is, így nincs szükség szállításra”.

„Ebben a tekintetben a zászlóalj önállóan és gyorsan el tud jutni oda, ahol szükség van rá”

– tette hozzá.

Az IDF azt is közölte, hogy „a háború kitörésével az új rakétavető azonnal üzemképessé vált”.

Az október 7-i mészárlást követően, október 8-án Adi törzsőrmester a századával dél felé vette az irányt.

„Még nem volt hivatalos lövészengedélyünk”

– mesélte.

Két nappal később lőttek először a Lahavval, kilőve egy „Romach” irányított rakétát.

Ettől kezdve a csapat másfél hónapon keresztül számos támadást hajtott végre a Gázai övezetben lévő terrorista célpontok ellen. „A rakétavető képességei szinte teljes mozgásszabadságot tesznek lehetővé – ezért, ahová szükség volt ránk, oda gyorsan megérkeztünk” – jegyezte meg Adi.

A hadsereg szerint a Lahav kompatibilis több különböző precíziós rakétával, és egyszerre akár több tucat rakétát képes kilőni.

A „Romach” a legkisebb ezek közül, és mintegy 35 km-es hatótávolsággal rendelkezik, de a Lahav emellett képes olyan rakéták indítására is, amelyek hatótávolsága eléri a 300 km-t.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve került ki oldalunkra.

Vadonatúj technológiával mentik meg a sebesült izraeli katonák életét

Már több mint 13 ezer izraelit – civileket és katonákat – láttak el október hetedike óta az izraeli kórházakban.