Még a brit király is felköszöntötte a világhírű magyar holokauszttúlélőt!

A bonyhádi születésű Lily Ebert a napokban ünnepelte a 100. születésnapját. Mázel tov!

Ebert egész életét a holokauszt emlékezetének szentelte azóta, hogy 1944-ben otthonából a hírhedt auschwitz-birkenaui haláltáborba deportálták. Édesanyját, bátyját és nővérét a gázkamrákban ölték meg a nácik – írja a JC.

A TikTokon hatalmas követőtáborral rendelkező hölgyhöz a világ minden tájáról érkeztek jókívánságok, még Károly brit király is személyes levelet és virágcsokrot küldött Ebertnek.

„…Mint azoknak az éveknek és borzalmaknak túlélője, az Ön életműve az volt,

hogy emlékeztesse a mi nemzedékünket a romlottság és a gonoszság mélységeire, ahová az emberiség le tud süllyedni, amikor az ész, az emberség és az igazság elhagyja

– írta levelében a király.

Azzal, hogy továbbra is emlékezteti a világot azokra az elképzelhetetlen szörnyűségekre, amelyeknek szemtanúja volt, [és ennek ellenére] pozitívan élte az életét, igazi nemeslelkűséggel és gyűlölet nélkül, olyan módon, amely mindannyiunk számára példaértékű. Rendkívüli lelkierejét, rugalmasságát és bátorságát jobban csodálom, mint ahogy azt elmondhatnám” – tette hozzá a király levele.

„Soha nem gondoltam volna, hogy túlélem Auschwitzot. Most a 100-at ünneplem nagy és szerető családom körében. A nácik nem győztek!”

– mondta diadalmasan Lily Ebert a születésnapján.

2023 elején Lily Károly királytól megkapta a Brit Birodalom Rendje kitüntetést a holokauszt oktatásáért tett szolgálataiért.

Lovagkeresztet kapott az Auschwitz-túlélő TikTok sztár

Áder János köztársasági elnök a holokauszt témájában végzett kiemelkedő oktatási tevékenység elismeréseként részesítette a kitüntetésben Lily Ebertet.

Lily ugyanis dédunokájával, Dov Forman-nal együtt könyvekkel és a közösségi médiába feltöltött videókkal segíti tájékoztatni a fiatalokat a holokausztról, különösen a TikTok-on, ahol több mint 2 millió követőre tett szert az évek során.

2021-ben Formannal közösen írta meg Lily’s Promise: How I Survived Auschwitz and Found the Strength to Live (Lily ígérete: Hogyan éltem túl Auschwitzot és találtam erőt az élethez) című memoárját.

„Ez egy különösen aggasztó és nehéz időszak, mivel a holokauszttúlélők azt látják, hogy az antiszemitizmus ismét erősödik”

– mesélte a JC-nek Forman, hozzátéve, hogy „ezekben a zsidó közösség számára kihívásokkal teli időkben levelet kapni a királytól nagyon különleges.”

Forman elmondta, hogy Ebert „ma is tisztán emlékszik édesanyjára, legfiatalabb nővérére és legfiatalabb testvérére, akik mindannyian a holokausztban haltak meg”.

„Képzeljük csak el, ha az a 6 millió zsidó, akit a holokausztban meggyilkoltak, a századik születésnapjáig életben maradt volna a családjaikkal körülvéve”

– mondta.

Lily Ebert 10 unokájával és 36 dédunokájával állt bosszút a családját elpusztító nácikon.

Harmincötszörös dédnagymama lett az Auschwitz-túlélő TikTok sztár

„A gyerekek jelentik a legjobb bosszút a nácikkal szemben” – fogalmazott az 1923-ban Bonyhádon, Engelman Lívia néven született asszony.