„Netanjahu rosszabb, mint Hitler” – teljesen elgurult a gyógyszere Erdogannak

Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán egy ankarai rendezvényen mondott beszédében rosszabbnak nevezte Benjamin Netanjahut, mint Adolf Hitler.

A török fővárosban tartott beszédében Erdogan azt mondta, hogy a holokauszt során 6 millió zsidó szisztematikus lemészárlása kevésbé volt olyan rossz, mint Izrael háborúja a Hamász ellen a Gázai övezetben, és a palesztinokkal szembeni izraeli bánásmódot a koncentrációs és haláltáborokban összeterelt zsidókéhoz hasonlította.

„Láttuk Izrael náci táborait. Hogyan történik ez? Hitlerről szoktak beszélni, de miben különböznek önök Hitlertől?”

– kérdezte Erdogan.

„Ez még Hitlernél is rosszabb” – tette hozzá a török elnök tapsvihar közepette. „Amit Netanjahu tesz, az nem kevesebb, mint amit Hitler tett”.

Meghalt az Izrael-ellenes beszéde közben összeesett török politikus

Az utolsó szavai azok voltak, hogy Izrael „nem menekülhet meg Allah haragja elől”.

Erdogan szerda délutáni megjegyzéseire reagálva Netanjahu azt üzente a török vezetőnek, hogy ne oktassa ki Izraelt erkölcsből.

„Erdogan, aki népirtást követ el a kurdok ellen, aki világrekorder az uralmával szembenálló újságírók bebörtönzésében, az utolsó, aki erkölcsről prédikálhat nekünk”

– mondta.

„Az IDF a világ legmorálisabb hadserege, amely a világ legundorítóbb és legkegyetlenebb terrorszervezete ellen harcol hogy felszámolja azt: a Hamász-ISIS-t, amely emberiség elleni bűnöket követett el, és amelyet Erdogan dicsér és vendégül lát” – tette hozzá az izraeli miniszterelnök.

„Terrorista államnak” nevezte Izraelt a terroristákat támogató török elnök

Benjamin Netanjahu nem hagyta szó nélkül a Hamász-támogató Erdogan vádaskodásait.