Riadókészültségben a dániai zsidók, a Moszad lekapcsolt egy Hamász-terrorsejtet

A dán hírszerző szolgálatok és a koppenhágai rendőrség csütörtökön több letartóztatást hajtott végre egy feltételezett terrortámadás elleni összehangolt akció keretében. Az izraeli hatóságok szerint a gyanúsítottak a Hamászhoz tartoztak.

„Az elmúlt években, és még inkább az október 7-i gyilkos támadás után a Hamász arra törekszik, hogy világszerte, és különösen Európában kiterjessze műveleti képességeit, hogy mindenáron megvalósítsa azon törekvéseit, hogy izraeli, zsidó és nyugati célpontokat támadjon meg” – közölték az izraeli hatóságok.

A letartóztatásokat „külföldi partnereinkkel szoros együttműködésben hajtották végre”

– mondta az AP szerint Flemming Drejer, aki a dán biztonsági és hírszerző szolgálatot vezeti. „Külföldön tartózkodó személyek ellen vádat emeltünk”.

„Ez rendkívül súlyos” – tette hozzá Mette Frederiksen dán miniszterelnök újságíróknak az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozóján.

Meghiúsítottak egy bécsi zsinagóga ellen tervezett terrortámadást

Az osztrák elhárítás még időben lekapcsolta a mindössze 16 éves (!) fiút.

Dánia terrorfenyegetettségi szintje jelenleg „súlyos”, ami a második legmagasabb. Drejer elmondta, hogy az ország nem tervezi, hogy a fenyegetésre reagálva változtatna ezen a besoroláson.

Kiderült, hogy az ügynek „voltak külföldi szálai” is.

Dánia a hónap elején rendelte el, hogy a hadsereg védje a zsidó és izraeli helyszíneket, ezért katonákat vezényeltek Izrael nagykövetségének és a koppenhágai zsinagógának az őrzésére is. „A Dániát fenyegető terrorfenyegetettség komoly” – mondta akkor az ország igazságügyi minisztere, Peter Hummelgaard. „A közel-keleti konfliktus pedig az antiszemitizmus teljesen elfogadhatatlan növekedéséhez és a dániai zsidók körében még nagyobb bizonytalansághoz vezetett.”

A rendőrség erőforrásai már így is igencsak megfeszültek, mivel a biztonsági erők mind a gázai háború miatti nagyszabású tüntetések, mind pedig az olyan események megfékezésén dolgoztak, amelyeken a résztvevők Koránt égettek. Dánia szeptemberben döntött a vallási könyvek elégetésének betiltásáról.

Eszméletlenre vertek és kiraboltak egy fiatal zsidó nőt Londonban

A támadók csak azért hagyták abba a földön fekvő, eszméletlen nő fejének rugdosását, mert azt hitték, hogy már meghalt.