Horogkeresztet találtak az egyik budai középiskolában

Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) forró drótjára, miszerint az egyik budai középiskolában december 9-én megtartott karácsonyi vásáron az intézmény volt diákja horogkeresztet rajzolt egy tanterem falára, jól látható helyre.

Az elkövetőt korábbi osztálytársai azonosították, majd az osztályfőnök értesítette az igazgatóhelyetteseket és a szülőket, akiktől kérte a fal javítását.

A diák édesapja telefonon erősen véleményezte a folyamatot és feljelentéssel fenyegette meg a pedagógust, akit azért is bírált, mert az iskola vezetőinek is elküldte a szülőknek írt e-mailt.

Az apa folyamatosan azt hangoztatta, hogy a karácsonyi vásáron a szülők egész nap az iskolában tartózkodtak.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Az ortodox zsidók olyanok, mint a pingvinek – írták egy budapesti épületre

A TEV felvette a kapcsolatot az épület tulajdonosával és kérte a sértő felirat eltávolítását.