Örök nyugalomra helyezték a hősi halált halt izraeli ezredest

Egy kiváló parancsnok története, aki bátran harcolt katonái és a kibucok lakóinak védelmében.

A 41 éves Asaf Hamami ezredes, a Déli Dandár parancsnoka október 7-én esett el az Izraelbe betörő terroristákkal vívott csatában.

Asaf igazi katonacsaládból származik: nagybátyja, Eitan Hamami, egy katonai kiképzés során veszítette életét, nagyapja testvére, Jair Tzabari, pedig szintén szolgálat közben esett el.

„Három generáció, a gyász három hírnöke” – írta Yossi Yehoshua katonai elemző Asaf halála után.

„Shoshana Hamami elvesztette a testvérét, a fiát, és most a szeretett unokáját”.

A támadás napján, Asaf az IDF egyik bázisán volt fiával, Alonnal. Reggel 6:29-kor ébresztette hatéves fiát, átadta őt a dandárja egyik tisztjének, és elsőként hagyta el a bázist, hogy felvegye a harcot a támadó Hamász-alakulatokkal szemben.

NYT: Izrael már egy éve tudott a Hamász támadási tervéről

A New York Times azt állítja, hogy izraeli tisztviselők birtokában volt egy részletes, mintegy 40 oldalas dokumentum, amely „pontról pontra” felvázolta a Hamász támadását.

Miközben rakéták repültek a fejük fölött, Asaf teljesen átlátta a helyzetet, és bejelentette a rádión:

„Itt a parancsnokuk. Jelentem, hogy háborúban állunk”.

Hamami Nirim védelmében esett el, időt nyerve sok kibuclakónak és megmentve ezzel az életüket.

Yehoshua szerint a Hamász terroristái kifejezetten utasításba kapták Hamami felkutatását: több száz terroristát fogtak el a fényképével és utasításokkal, hogy fogják el őt.

Hamami egyike annak a három ezredesnek (Roj Levi és Yehonatan Steinberg mellett), akik a háború kitörése óta életüket veszítették.

Exkluzív videóinterjú az egyik elrabolt izraeli-magyar férfi feleségével

Lishay Lavi elmeséli hogyan rabolták el férjét, és hogy ő és két kislánya mit éltek át október 7-én.