A Hamász palesztin terrorcsoport október 7-i, dél-izraeli mészárlása iránti növekvő nemzetközi érdeklődés (és annak tagadása) fényében Izrael biztosította a szakembereknek és a nemzetközi sajtó munkatársainak, hogy saját szemükkel nézzék meg a borzalmakat – írja a The Jerusalem Post.
Az igazságügyi orvosszakértőket és újságírókat láthatóan felkavarták a bemutatott bizonyítékok. Minden igyekezet ellenére, hogy tárgyilagosak és távolságtartóak maradjanak – ahogy a szakma elvárja –, sokan sírva fakadtak a nap folyamán.
Az első sajtótájékoztatón a törvényszéki szakértők által bemutatott képeken voltak olyan elszenesedett kezek, amelyeken látható volt, hogy az áldozatok kezeit a hátuk mögött összekötötték, mielőtt élve elégették őket.
A nap talán legfelkavaróbb képe egy teljesen elszenesedett hústömeg volt. A szakértők csak egy CT-vizsgálat után szembesültek a kép embertelenségével:
Két gerinc – egy felnőtté és egy fiatalé –, szülő és gyermeke összekötve egy végső ölelésben, mielőtt élve elégették volna őket.
„Sok mindent láttam 31 éves pályafutásom során, de ez a nagyságrend és kegyetlenség szörnyű”
– nyilatkozta Dr. Chen Kugel a The Media Line-nak.
„Az elszenesedett holttestek aránya magas” – magyarázta Kugel. „Sokak kezében lőtt sebek vannak, ami azt mutatja, hogy védekezésül az arcuk elé tették a kezüket. Sokakat elevenen elégettek otthonukban. … Onnan tudjuk ezt, hogy korom van a légcsövükben, a torkukban – ami azt jelenti, hogy még lélegeztek, amikor rájuk gyújtották a házat.”
Kugel szerint az egyetlen kegyelem – ha van ilyen – az, hogy a megégett áldozatok valószínűleg meghaltak a szén-monoxid és korombelélegzés következtében, mielőtt a tűz elérte volna őket.
Kugel azt is kifejtette, hogy az áldozatok életkora 3 hónaptól 90 évesig terjed. Sok testet, beleértve a csecsemőkét is, fej nélkül találtak meg.
Arra a kérdésre, hogy lefejezték-e őket, Kugel igennel válaszolt. Bár elismeri, hogy nehéz megállapítani, hogy a haláluk előtt vagy után fejezték-e le őket.
Az igazságügyi patológiai központ jelenlegi munkájában nagyjából 200 szakértő vesz részt. Törvényszéki patológusok, antropológusok, radiológusok és mások Izraelből, valamint az Egyesült Államokból, Svájcból, Új-Zélandról és a világ más részeiről nemcsak azért érkeztek, hogy meghatározzák az áldozatok halálának okait, hanem azonosítsák az eltemetendő holttesteket.
Dr. Hagar Mizrahi izraeli igazságügyi orvosszakértő a könnyeivel küzdve kifejtette, hogy „mint tudják, a zsidó népnek a lehető leghamarabb el kell temetnie halottait”. Azonban csaknem két hét telt el a mészárlás óta, és mintegy 350 holttestet még mindig nem azonosítottak.
Az országban jelenleg négy helyen dolgoznak a holttestek azonosításán, hogy minél hamarabb ellehessen őket temetni.
Kugel elmondta, hogy jelenleg mintegy 950 olyan zsák van, amelyben zsák van, amelyben azonosítatlan testrészeket tartanak.
„Egynél több ember maradványai lehetnek egyetlen zsákban – magyarázta Kugel –, és egy személy maradványai több zsákban is lehetnek.
„Onnan tudjuk, hogy többen vannak, ha kettőt látunk valamiből. Például, ha két csontot találunk a bal felső állkapocsból, akkor az nem lehet ugyanattól a személytől”
És sok esetben csak a csontok maradnak meg, amelyekben egy cseppnyi kivonható DNS sem maradt. Emiatt Kugel azt mondta, hogy egyes áldozatok családjainak joga van a legrosszabbtól tartani.
„Reméljük, hogy 200 alá tudjuk csökkenteni az azonosítatlan halottak számát.
Néhány embert azonban soha nem fogunk megtalálni. Soha nem fogjuk azonosítani őket. És az embereknek fel kell készülniük erre”
– mondta.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.