A Telex Észkombájn utána járt a Sith nagyúr páncélján található különös felirat történetének.
A Star Wars-filmekben elég kevés felirat szerepel, és azok is jellemzően fura rúnákkal (ezt a hivatalos kánon aurebesh írás néven ismeri), a latin ábécére csak olyasmik utalnak, mint az angol betűszavakból fakadó robotnevek (R2D2, C3PO), vagy éppen az X- és Y-szárnyú űrhajók. Vader páncélján azonban nem latin betűk, és nem is aurebesh szimbólumok láthatók.
Hanem a héber ábécé betűi.
Mint ahogyan azt a Telex cikke megjegyzi, a betűk elég nehezen olvashatók, ráadásul a néhány betű fejjel lefelé szerepel, mindenesetre ki lehet olvasni belőle egy mondatot, ami magyarul valami olyasmit jelent:
„A tettei nem lesznek megbocsátva, amíg ezt ki nem érdemli.”
A cikk szerint mindez Anakin Skywalker életútjának tükrében nem kell különösebben magyarázni, viszont nyitva hagyja azt a kérdést, hogy ugyan ki véste oda, és miért.

Na de hogyan és miért került oda a felirat? A két ember, akinek ehhez a legtöbb köze lehet, vagyis Ralph McQuarrie és John Mollo, már nem él, és nem maradt fenn tőlük olyan interjú vagy bármilyen forrás, ami erről szólt volna.
Az egyik megoldás, hogy az egész egy rejtett vicc a kosztümtervezőktől, olyasmi, mint amikor az egyik Indiana Jones-filmben tűnik fel egy egyiptomi hieroglifán C3PO és R2D2.
A cikk szerint a másik az, hogy amikor A Birodalom visszavághoz készítették az új jelmezt, egy kicsit fel akarták turbózni a régi dizájnt, és a gombok mellé (amiket amúgy is kicsit átszíneztek és átrendeztek a két film között) kellett valami „egzotikus” felirat – hát kivettek egy random mondatot egy kellően „egzotikus” betűkkel írt szövegből, pár betűt megforgattak benne, és azt gondolták, soha nem fogja senki észrevenni.

Azt hittem, a történetet másra fogják kifuttatni, példádul a kosztümös antiszemita, ugyanis az eredeti cikkben a Telex ezt írja: „George Lucas annak idején eléggé szabad kezet adott a látványtervezőknek, és csak annyi instrukciót adott Vader páncéljának elkészítéséhez, hogy fekete legyen, olyasmi, mint egy szamuráj páncélja, és félelmet árasszon”.
Viszont a Neokohn elengedte, hogy héberrel rémisztgetnek, ami ugyan nem szokása, az viszont igen, hogy örül mindennek, ami héber, mint egy gyerek a Csillagok háborújának.
Ez persze nem baj, csak az esetről ez jutott ez jutott eszembe, hisz Darth Vadernek is nyilván azért volt sisakja, hogy a kipáját eltakarja, ha már a feliratot is rejtjelezte, mert egy negatív hős ne dicsekedjen vele. Az ugyanis gyermeteg feltételezés, hogy „azt gondolták, soha nem fogja senki észrevenni”, a Telex is kiszúrta, hát még az echte filmkritikusok, de ne bolygassuk tovább a történetet.
Most kicsit különben is rosszindulatú voltam, de már javítom, tanulom a hébert. Először a felirat fordításával próbálkozok, a feje tetejére állított betűkkel kezdem, azt talán nem hibázom el, bár a dolog többesélyes, legfeljebb a képernyőt forgatom el, ha nem értem.
A cikket el sem olvasva megválaszolom a kérdést . Hollywood ot a zsidók irányítják, mégis milyen motívumokat, irasjeleket használnának legtöbb esetben