„Az Umanba látogatás nem okoz majd gondot az izraelieknek”

Az izraeli külügyminiszter tisztázta, hogy mire kell számítania az Ukrajnába látogató zarándokoknak.

Az ünnepek előtti aggodalmak ellenére Eli Cohen külügyminiszter csütörtökön egyértelművé tette, hogy nem lesz problémája azoknak az izraelieknek, akik idén Ros Hásáná alkalmából Umanba kívánnak látogatni.

„Rendszeres kapcsolatban állok az ukránokkal, kollégámmal, Dmytro Kuleba külügyminiszterrel” – mondta Cohen az egyik haredi újságnak adott interjúban.

„Két héttel ezelőtt az ukrán külügyminiszter felhívott, és megkért, hogy gondoskodjak az egészségügyi ellátás kiterjesztéséről az Izraelben élő ukrán menekültek javára.

Beszéltem Netanjahu miniszterelnökkel, és valóban, 48 órán belül teljes mértékben teljesült az ukrán külügyminiszternek tett ígéretem”

– mondta.

„Ugyanakkor ugyanebben a beszélgetésben ígéretet tett nekem arra, hogy az izraelieknek nem kell vízumot kérniük ahhoz, hogy Ukrajnába léphessenek. Ez kölcsönös, az Izraelbe belépő ukránoknak sem kell vízum” – tette hozzá Cohen.

Cohen hangsúlyozta, hogy Ukrajnára vonatkozóan utazási figyelmeztetés van érvényben. „Ez egy olyan ország, amely háborúban áll. Ugyanakkor – és ennek tanúi vagyunk – tavaly, bár volt utazási figyelmeztetés – 30 ezer haszid ment Umanba.”

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Zsidó zarándoktömegek tartanak Ukrajnába

Idén is ezrek próbálnak meg eljutni a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében lévő Uman város zsidó temetőjében található sírjához.