Biztonságiak próbálták levetetni a kipát a berlini főrabbi fejéről

A német főváros főrabbiját egy repülőtéri ellenőrzés során a „szokásos eljárás” részeként felszólították, hogy vegye le a kipáját, de ő ezt megtagadta, azt állítva, hogy ilyen irányelv nem létezik.

A berlini főrabbit, Jehuda Teichtalt múlt héten arra kérték a brandenburgi repülőtéren, hogy a biztonsági ellenőrzés során vegye le a kipáját, amit visszautasított.

A biztonsági személyzet megpróbálta elmagyarázni a rabbinak, hogy ez a szokásos eljárás, és hogy mindenki, aki áthalad a biztonsági kapukon, betartja az utasításokat.

Teichtal rabbi elmagyarázta nekik, hogy tudomása szerint nincs ilyen utasítás, ezért határozottan visszautasította a felszólítást.

Berlinbe visszatérve Teichtal rabbi megbeszélést folytatott a német szövetségi rendőrség elnökével, Dr. Dieter Romannal. A rendőrfőnök megdöbbenéssel értesült a Teichtal rabbival történtekről, és közölte vele, hogy nem létezik ilyen irányelv.

„A rendőrfőnök utasítást adott ki az ország összes szövetségi rendőrének, hogy hagyják abba ezt az eljárást, ami soha nem volt hivatalos” – mondta a megbeszélés után Teichtal rabbi.

Teichtal rabbi hétfő reggel ismét felszállt, és ezúttal nem kérték tőle, hogy a biztonsági ellenőrzés során vegye le a kipát.

„Bár kétségtelen, hogy a biztonsági irányelveket be kell tartani, a kippa – egy zsidó szimbólum, amely soha nem hagyja el a fejünket – levételére vonatkozó utasítást soha nem hagyták jóvá, és az nem érvényes, ahogy maga a rendőrség elnöke mondta”

– tette hozzá.

Európa egyik legnagyobb zsidó központja nyílt meg Berlinben

A 40 millió eurós (15 milliárd Ft) beruházással elkészült, több mint nyolcezer négyzetméter alapterületű Pears Jewish Campusban talált új otthonra a berlini Chábád-központ.