Ki a rabbi és mi teszi azzá?

A rabbi szó annyit tesz: mesterem, tanítóm. A rabbi zsidó vallási vezető, többek közt elláthat különféle közösségi feladatokat, vallásjogi döntéseket hozhat és taníthat. A rabbik felavatását szmichának nevezik, ami azt jelenti: rátétel, megbízás, átadás – olvasható a zsido.com cikkében. 

A hagyomány nemzedékről nemzedékre való továbbadása a zsidó történelem korai szakaszából származik, a zsidó vallási vezetőket azonban csupán a polgári időszámítás szerinti második századtól kezdték rabbinak hívni, és a cím megszerzéséhez szükséges követelmények rendszere is fokozatosan alakult ki.

Korábban a mózesi hagyományt követték a vallási vezetők felavatásánál.

Mózest a zsidó hagyomány így emlegeti: Mose rábénu – Mózes mesterünk, akinek az Örökkévaló megtanította az egész Tórát, és ezt adta tovább halála előtt utódjának, Jehosua bin Nunnak, akire egy jelképes mozdulattal ruházta rá Isten parancsára a vezetőséget: Mózes pedig úgy cselekedett, amint az Örökkévaló parancsolta neki; vette Jehosuát és odaállította őt Elázár, a pap elé, meg az egész község elé; ő pedig rátette kezeit és parancsot adott neki, amint szólt az Örökkévaló Mózes által. (4Mózes 27:22-23.)

A Szináj-hegytől eredeztethető tradíciót évszázadokon keresztül nemzedékről nemzedékre adták tovább, a klasszikus szmichá – a kéz fejre helyezése és a vezetőség szimbolikus továbbadása – biztosította a láncolat folytonosságát. A kéz fejre helyezésének szokása lassanként eltűnt, de a lánc egészen a talmudi korig megszakítatlan maradt: a talmudi bölcsek vissza tudták vezetni mestereiket egészen Mózesig. A talmudi korban léteztek a nagy vezetők, akiket a „rábán” cím illetett, az Izraelben felavatott vallási vezetők, a rabbik, akik igen széles döntéshozatali jogkörrel rendelkeztek, valamint a babilóniai diaszpóra rávjai, akik – mivel nem Izraelben avatták fel őket – bizonyos dolgokban nem dönthettek, ám jogi és vallási kérdésekben hozhattak döntéseket.

A polgári időszámítás szerinti 132-135-ben zajlott Bár Kochvá szabadságharc leverése utána Hadrianus császár a szmichá intézményében a zsidók állandó önállósodási törekvését látta, ezért elrendelte, hogy aki felavat vagy akit felavatnak, azt meg kell ölni, a várost pedig, amelyben sor került erre, le kell rombolni.

A szmichá hagyományát végül Jehuda Ben Bává rabbi mentette meg, aki saját életének feláldozásával avatta rabbivá a korábban mártírhalált halt rabbi Akiva öt tanítványát.

A klasszikus szmicha azonban így sem maradhatott fenn, elsősorban azért, mert annak alapvető követelménye volt az Izraelben való felavatás. Hogy mikor szűnt meg teljesen a rabbivá avatás e klasszikus változata, nem tudjuk pontosan, ám írásos emlékekből úgy tűnik, hogy a X-XI. században még létezett a Szentföldön valamiféle, a régi szmichá hagyományait követő rabbivá avatási szertartás. Bár volt néhány próbálkozás az eredeti szmicha felelevenítésére, a hagyomány szerint erre majd csak a messiási korban lesz lehetőség.

Napjainkban a rabbivá avatás azt jelenti, hogy az illető jogot kap arra, hogy háláchikus kérdésekben döntéseket hozzon – ellentétben a klasszikus rabbivá avatással, amikor a rabbik például büntetéseket is kiszabhattak.

A kéz fejre helyezése, vagyis a vezetőség szimbolikus átadásának szokása teljesen kiveszett, helyette írott dokumentumot adnak át a tudásáról számot adó jelöltnek, és ezt az iratot is szmichának nevezik.

A klasszikus szimchával ellentétben (ahol minden területen jártasnak kellett lennie a jelöltnek) ma két szintje van a felavatásnak. Az első fok a „Jore jore”, mely a zsidó élet mindennapjaihoz kötődő kérdésekben való döntéshozatalra jogosít (pl. kóserság, családi tisztaság, szombati és ünnepi szabályok), a másik pedig a „Jádin jádin”, mely dájánná tesz valakit, aki gazdasági és tulajdonjogi ügyekben bíráskodhat. (Korábban egy harmadik fokozat is létezett, mely a sérülten született elsőszülött állatok ügyében való döntéshozatalra adott lehetőséget a birtoklójának.) A rabbik emellett vezetői pozíciót is ellátnak a közösségben és különféle szertartásokat (esküvő, temetés) vezetnek.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Hává nágilá — Ez a világ leghíresebb zsidó dalának története

Kevés ember van, aki ne táncolt volna már akár nem zsidó esküvőn is a Hává Nágliára.