Eli Cohen is reagált a szaúdiak Jeruzsálemmel kapcsolatos húzására

Az izraeli külügyminiszter a 103FM rádiónak adott vasárnapi interjújában kijelentette, hogy a zsidó állam nem fogja megengedni, hogy Szaúd-Arábia diplomáciai képviseletet nyisson a Palesztin Hatóságnál.

A döntés azt követően született, hogy Szaúd-Arábia bejelentette, hogy először nem rezidens nagykövetet és nem rezidens főkonzult küldött a Palesztin Hatósághoz Jeruzsálembe.

„Nem kell engedélyt kérniük tőlünk. Nem konzultáltak velünk, és nem is kell. De nem fogjuk engedélyezni semmilyen diplomáciai képviselet megnyitását”

– mondta Cohen.

A miniszter szerint a döntést az Izrael és Szaúd-Arábia közötti normalizációs tárgyalások előrehaladása indokolta. „A szaúdiak a palesztinok tudtára akarják adni, hogy nem felejtették el őket. De mi nem engedjük meg, hogy az országok csak úgy konzulátusokat nyissanak. Ez összeegyeztethetetlen a mi álláspontunkkal”.

„Nem a palesztin kérdés a fő téma. A Likud [párt] és [Netanjahu miniszterelnök] vezetése alatt megkötöttük a korábbi békemegállapodásokat, és bebizonyítottuk, hogy a palesztinok nem akadályai a békének. Nem ez az, ami megakadályozza a megállapodást”

– mondta Cohen.

„Megállapodást lehet kötni, ez bonyolult, de megvalósítható. Ami végül is számít, azok az érdekek. Szaúd-Arábia érdekei nem kevésbé fontosak, mint Izraelé. Van egy 9-12 hónapos lehetőségünk, mert ezután az Egyesült Államok elmerül a választási kampányban” – tette hozzá a miniszter.

Szaúd-Arábia olyat lépett, amelyre még nem volt példa korábban

Rijád is fontos lépésnek nevezte a mostani döntést.