Száz éve, 1923. augusztus 2-án született Simon Peresz Nobel-békedíjas volt izraeli államelnök, miniszterelnök, Izrael alapító atyáinak egyike.
Szymon Persky néven látta meg a napvilágot a kelet-lengyelországi Wiszniewben (ma Visnyeva, Fehéroroszország), nagyapja rabbi, édesapja fakereskedő, édesanyja könyvtáros volt. A család otthon héberül, jiddisül és oroszul beszélt, Peresz az iskolában tanult meg lengyelül, később elsajátította a francia és az angol nyelvet is. Apja 1932-ben kivándorolt Tel-Avivba, a család 1934-ben követte, otthon maradt rokonaik a holokauszt áldozatául estek.
Peresz Palesztinában egy mezőgazdasági iskolában tanult, majd egy kibucban élt több évig, 1944-től vett részt illegális katonai akciókban. Izrael alapító atyja, David Ben Gurion vette pártfogásába, aki bevonta pártja, a Mapai vezetésébe, 1947-től volt tagja a Hagana zsidó önvédelmi milíciának.
Az 1948-as államalapítás után a védelmi minisztériumban töltött be tisztségeket, jelentős szerepet játszott a korszerűen felszerelt izraeli hadsereg kiépítésében, oroszlánrészt vállalt a légierő megszervezésében, a dimonai atomreaktor felépítésében, a nukleáris technika megszerzésében Franciaországtól. Az 1950-es évek elején az Egyesült Államokban, a New York-i és a Harvard Egyetemen tanult. 1959-ben a Knesszet, az izraeli parlament tagja és védelmiminiszter-helyettes lett, utóbbi tisztségéről a párton belüli viták miatt mondott le 1965-ben. Még abban az évben Ben Gurionnal együtt kilépett a Mapaiból, s az újonnan létrehozott Rafi párt főtitkára lett. 1968-ban a Rafi is beolvadt az akkor alakult Izraeli Munkapártba, amelynek 1977 és 1992 között Peresz volt az elnöke.
1969 és 1974 között a Golda Meir és Jichák Rabin vezette kabinetben több tárcát irányított, 1977 áprilisától két hónapon át ügyvezető miniszterelnök volt. Az 1984-es választások nyomán alakult nagykoalíciós kormány élén a Munkapárt és a Likud megegyezése értelmében 1986-ig Peresz, 1986-tól két évig Jichák Samír állt, Samír kormányában Peresz első miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter volt. Az 1988-ban lezajlott választások után ismét nemzeti egységkormányt alakítottak, de az két év múlva megbukott a két politikus között a palesztin kérdésben feszülő ellentétek miatt.
A Munkapárt választási győzelme után, 1992 és 1995 között ismét ő volt a külügyminiszter Rabin kormányában, ebbéli minőségében komoly szerepet játszott 1993-ban a közel-keleti békefolyamat elindításában és a Washingtonban megkötött úgynevezett oslói békemegállapodásban, a Jordániával kötött megállapodások kidolgozásában, a Szíriával folytatandó béketárgyalások előkészítésében. A korábban a Munkapárt keményvonalas „héjái” közé tartozó politikust külügyminiszteri hivatali ideje alatt kezdték „galambként” emlegetni. Simon Pereszt a közel-keleti békefolyamat érdekében kifejtett tevékenységéért 1994-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki Jichák Rabin izraeli miniszterelnökkel és Jasszer Arafat palesztin vezetővel együtt.
Miután 1995. november 4-én Rabint meggyilkolta egy szélsőséges zsidó merénylő, november 22-én Peresz lett a kormányfő és pártelnök. Pártja az 1996-os választásokon vereséget szenvedett, ezután pártelnöki tisztétől is megvált. 1999 júliusától Ehud Barak kabinetjében regionális fejlesztési miniszter, majd Ariel Saron nemzeti egységkormányában 2001 márciusától másfél évig külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes volt.
2003. június 19-én az Izraeli Munkapárt ismét őt választotta elnökévé, és 2005 januárjától a novemberi választásokig Saron kormányában miniszterelnök-helyettes volt. A választások előtt a Saron által létrehozott Kadima párthoz csatlakozott, amely megnyerte a voksolást, az új kormányban ismét miniszterelnök-helyettes lett. Pályafutása során 12 kormányban vett részt és szinte minden minisztériumot vezetett, kétszer volt miniszterelnök és kétszer ideiglenes kormányfő. Mindeközben rekordszámú választási vereséget is elszenvedett, kudarcot vallott az 1977-es, 1981-es, 1984-es, 1988-as és 1996-os parlamenti voksoláson is, ezért nevezték „örök vesztesnek” is. Az „örök harcos” azonban ugyanígy ráillett, mivel minden egyes „kiütés” után talpra állt.
2007 júniusában a Knesszet megválasztotta Izrael Állam kilencedik elnökének, tisztségét 2014 júliusáig töltötte be, ekkor ő volt a világon a legidősebb államfő. A politikától visszavonulva a Peresz Békeközpontban próbálta előmozdítani a palesztin-izraeli viszály megoldását, a mérsékelt izraeliek szószólója, a palesztinokkal való megbékélés híve volt. 2016 elején katéteres szívműtéten esett át, szeptemberben agyvérzést kapott és 93 éves korában, 2016. szeptember 28-án a Tel-Aviv melletti Ramat Ganban halt meg.
A Nobel-békedíj mellett számos rangos elismerésben részesült, megkapta az UNESCO díját, a Franklin D. Roosevelt békedíjat, a német Quadriga-díjat, 2012-ben az Egyesült Államok legmagasabb civileknek adható elismerését, az Elnöki Szabadságérmet, 2014-ben pedig az amerikai törvényhozás legmagasabb kitüntetését, a Kongresszusi Aranyérmet. Halála után róla nevezték el a Negev-sivatagban felépített Dimona nukleáris létesítményt.
