Közvélemény-kutatás: az izraeliek többsége polgárháborútól tart

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Az izraeliek több mint fele (58%) tart egy polgárháborútól – derült ki a Maariv közvélemény-kutatásából.

A Lazar Research által végzett felmérés szerint az izraeliek mindössze 38%-a nem tart attól, hogy polgárháború lesz, 4% pedig azt mondta, hogy nem tudja.

A válaszok elemzése azt mutatja, hogy a polgárháborútól tartók többsége (76%) a jelenleg ellenzékben lévő pártokra szavazott, míg a koalícióra szavazók 55%-a nem gondolja, hogy a feszültségek polgárháborúig fajulnak.

Arra a kérdésre, hogy fontolgatják-e Izrael elhagyását az igazságügyi vita körül kialakult helyzet miatt, a válaszadók 4%-a mondta azt, hogy már lépéseket tett ebbe az irányba, míg 22% azt mondta, hogy gondolkodik ezen, de még nem tett semmi konkrétat. A többség – 68% – azt mondta, hogy nem fontolgatja Izrael elhagyását.

Az ellenzékre szavazók 36%-a és a koalícióra szavazók 7%-a tartozik azok közé a válaszadók közé, akik azt mondták, hogy fontolgatják Izrael elhagyását.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Ben Shapiro: A média túlreagálja az izraeli tünetéseket

Ben Shapiro szerint a média túlhangsúlyozza az igazságügyi reformintézkedések miatti izraeli tüntetéseket.

“Közvélemény-kutatás: az izraeliek többsége polgárháborútól tart” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Felelőtlenség volt egyszerű többséggel hozzányúlni ilyen alapvető fontosságú törvényhez, ami a hatalmi ágak szétválasztását, az izraeli jogállam alapját szabályozza. Ehhez társadalmi egyetértés kellene, ahhoz meg egy kompromisszum, egy nagy többség által elfogadható közös nevező. Ha lenne alkotmány a sarkalatos törvényeknek, kétharmados küszöbbel kénytelenek lennének közös nevezőt találni.

    De jogilag megoldható egyszerű többséggel, csak így a társadalom egyik fele kirekesztve érzi magát, de még a másik fele se mondhatja, hogy erre szavazott, mert nekik se szóltak erről amikor szavazni kellett. Néhány mohó politikus vágyik még több hatalomra és nem érdekli őket mibe kerül.

  2. Felelőtlenség volt egyszerű többséggel hozzányúlni ilyen alapvető fontosságú törvényhez, ami a hatalmi ágak szétválasztását, az izraeli jogállam alapját szabályozza. Ehhez társadalmi egyetértés kellene, ahhoz meg egy kompromisszum, egy nagy többség által elfogadható közös nevező. Ha lenne alkotmány a sarkalatos törvényeknek, kétharmados küszöbbel kénytelenek lennének közös nevezőt találni.

    De jogilag megoldható egyszerű többséggel, csak így a társadalom egyik fele kirekesztve érzi magát, de még a másik fele se mondhatja, hogy erre szavazott, mert nekik se szóltak erről amikor szavazni kellett. Néhány mohó politikus vágyik még több hatalomra és nem érdekli őket mibe kerül.

    • Nehany moho politikusrol beszelsz. Azok a moho politikusok hosszu evek, sot evtizedek ota ott ulnek a Kneszetben, de eddig senki sem dobta a gyeplot (nem akartam porazt irni) kozejuk, hagyva, hogy orult vagtaba kezdjenek es megorjitsek az orszagot. Ebbe a „senki sem hagyta”-ba Bibit is beleertem, aki egy 10 evvel ezelotti beszedeben meg hatarozottan leallitotta oket, es kiallt az igazsagugyi rendszer mellett. Azota sajnos Bibi helyzete megvaltozott.