François Margolin dokumentumfilmes „abszolút botrányosnak” tartja a rendőrségi és az igazságügyi nyomozást a 2017–es antiszemita gyilkosság ügyében — olvasható a Tett és Védelem Alapítvány honlapján.
A Sarah Halimi meggyilkolásáról készült új dokumentumfilm rendezője „abszolút botrányosnak” minősítette a gyilkossággal kapcsolatos rendőrségi és bírósági vizsgálatot, „az ellenkezőjének annak, amit a francia igazságszolgáltatástól elvárok”. François Margolin a Le Figaro hírportálnak nyilatkozott, miután a francia RMC csatornán néhány napja levetítették a Sarah Halimi: Egy büntetlen antiszemita bűntény című filmjét.
Emlékezetes, hogy a 65 éves zsidó asszonyt 2017 áprilisában egy iszlamista szomszédja megverte és megkínozta párizsi lakásában, majd „Allahu akbar”-t kiáltva kidobta a harmadik emeleti ablakból. Franciaországban – nemcsak a zsidó közösségben – óriási felháborodást keltett, hogy a tettest, Kobili Traorét 2021–ben arra hivatkozva mentette fel a bíróság, hogy a tett idején kannabisz fogyasztása miatt átmenetileg „beszámíthatatlan” volt.
Margolin mind filmjében, mind az azt követő interjúban az ügyet vizsgáló bírónő, Anne Ihuellou szerepére fókuszált. Mint elmondta, sikerült megszereznie
„a bírónő nagyon ritka vallomását, aki teljes empátiahiányt tanúsított az áldozat iránt, és kifejtette, hogy ‘túl sok munkája van ahhoz, hogy rekonstruálja a bűncselekményt’ vagy akár csak fogadja a család ügyvédjeit. Ez gyomorforgató.”
A dokumentumfilm–rendező számára kiderült, hogy a bírónő az első naptól kezdve úgy döntött, hogy a gyilkos nem felel tettéért, és „a nyomozást csak azért folytatta le, hogy ebben a véleményében megerősödjön.” Margolin bírálta a rendőröket is, akik akkor érkeztek Halimi lakásához, amikor Traore verte őt, de nem avatkoztak közbe.
„Az ajtó előtt álltak, parancsra várva, miközben a gyilkos újra és újra azt kiabálta, hogy ‘Allahu Akhbar’, és több szomszéd az udvaron lévő erkélyről élőben nézte a bűncselekményt” – hívta fel a figyelmet a rendező. Hozzátette, hogy a rendőröknek alternatív bejutási lehetőséget kínáltak Halimi lakásához, közvetlen szomszédai felajánlották nekik, hogy a lakásuk erkélyéről bejuthatnak, ugyanúgy, ahogy maga Traore is – hiába. „Ha a bűncselekmény nem lenne ilyen szörnyű, szinte nevetséges lenne”
– mondta Margolin.
Sajátosnak tartja a dokumentumfilmes azt is, hogy az asszony meggyilkolását megelőzően Traorét 25–ször ítélték el kábítószer-kereskedés, kábítószer-fogyasztás és erőszak miatt, de „ezekben az esetekben soha nem találtak enyhítő körülményeket.” Halimi esetében azonban
„hirtelen azzal magyarázzák, hogy ‘delíriumos fellángolása’ volt, ami tökéletesen bizonyíthatatlan, mivel lehet, hogy soha nem tér vissza. És ami még megdöbbentőbb (…), hogy az első pszichiátriai vizsgálatokra több mint négy hónappal a bűncselekmény után került sor. Anélkül, hogy paranoiás lennék, ez időt adott a gyilkosnak a felkészülésre”.
Margolin állítja: bizonyíték van arra, hogy Traore a gyilkosságot mártíromságnak tekintette.
„Ha őrült volt, miért ment el a bűncselekmény reggelén unokatestvéreihez és szomszédaihoz, hogy tiszta ruhákba öltözzön? Mint valaki, aki néhány évvel ezelőtt filmet készített a szalafistákról, és aki jól ismeri őket, tudom, hogy ezt teszik azok, akik mártírrá készülnek válni”
– nyilatkozta a rendező, aki szerint ráadásul Traore „gyakran látogatta az otthonától kétszáz méterre lévő Omar mecsetet, amely az egyik legradikálisabb mecset Franciaországban. Néhány órával a gyilkosság előtt járt ott”.
