A Miss Olaszország szépségverseny védnöke szerint a versenyzőknek „születésüktől fogva nőnek kell lenniük”.
„Az utóbbi időben a szépségversenyek olyan stratégiákkal is megpróbáltak a hírekbe kerülni, amelyek szerintem egy kicsit abszurdak”
– mondta a Miss Olaszország hivatalos védnöke, Patrizia Mirigliani.
„Amióta megszületett, a verseny előírta a szabályzatában azt a pontosítást, miszerint születésétől fogva nőnek kell lennie a versenyzőknek. Valószínűleg azért, mert már akkor is előre látták, hogy a szépség átalakulhat, vagy hogy a nők átalakulhatnak, vagy hogy a férfiak nőkké válhatnak” – tette hozzá Mirigliani.
Mirigliani megjegyzései nem sokkal azután hangzottak el, hogy a Miss Hollandia versenyen megkoronázták az első transznemű nőt, Rikkie Valerie Kollét, így képviselhet majd hazáját a 2023-as Miss Universe versenyen.
Mirigliani azt mondta, hogy bár örül annak, hogy a Miss Hollandia versenyen transznemű nők is részt vettek, ugyanakkor
az olaszországi verseny szabályai nem fognak változni.
2012-ben jelentették be a Miss Universe versenyen, hogy megváltoztatják a szabályokat, hogy a transznemű nők is indulhassanak.
„Hosszú múltra tekint vissza a nők egyenlőségének támogatása, és ezt nagyon komolyan vettük” – mondta akkor Paula Shugart, a Miss Universe verseny elnöke.
A 2018-as Miss Universen először indult transznemű nő Angela Ponce személyében, aki korábban a Miss Spanyolország versenyt nyerte meg.