Letartóztatták a maláj gép lelövésével vádolt hírhedt orosz szakadárt

Az orosz hatóságok letartóztattak az egykori nacionalista szakadár vezért és háborúpárti bloggert, és szélsőségességgel vádolták meg, alig néhány nappal azután, hogy „gyáva csövesnek” nevezte Vlagyimir Putyint.

Igor Girkint péntek reggel tartóztatták le a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ügynökei moszkvai otthonában – írta felesége, Miroszlava Reginszkaja a Telegramon.

„Barátaimtól sikerült megtudnom, hogy a férjem ellen az Orosz Föderáció büntető törvénykönyvének 282. cikke (szélsőségesség) alapján emeltek vádat” – tette hozzá.

Girkin harctéri parancsnokként kulcsszerepet játszott abban, hogy Oroszország 2014-ben elfoglalta a Krím-félszigetet.

Egy holland bíróság távollétében már elítélte Girkint a Maláj Légitársaság MH17-es járatának Kelet-Ukrajna feletti lelövésében játszott állítólagos szerepe miatt, amely 298 ember halálát okozta.

Amióta Oroszország tavaly megtámadta Ukrajnát, Girkin folyamatosan kritizálta a háború alakulását.

Határozottan támogatja a háborút, de gyakran bírálta Putyint és az orosz katonai vezetést a kudarcok miatt.

Kedden odáig ment, hogy „aljasnak” nevezte az orosz elnököt egy Telegram-posztjában.

Oroszországnak sikerült lebombáznia a Kínának szánt ukrán gabonát

Moszkva egyoldalúan kilépett a gabonaegyezségből, ami miatt a világ ismét a globális élelmiszerválság küszöbén áll.

„Most [Putyin] az állam legitimitásának és stabilitásának utolsó szigete” – írta Girkin.

„De az ország nem lesz képes újabb hat évig elviselni ezt a gyáva csövest a hatalomban”.

Girkin májusban egyébként társalapítója volt az ultranacionalista Dühös Hazafiak Klubjának is.

[Girkin] nyíltan és ésszerűen bírálta a kormánytisztviselők, köztük az elnök cselekedeteit” – írták a szervezet tagjai pénteken a letartóztatás után.

„Úgy véljük, hogy a mai letartóztatás aláássa az ország lakosságának a biztonsági szervekbe vetett bizalmát. Mindez a [Girkin] elleni tisztességtelen harc folytatása, és rendkívül negatív következményekkel jár az ország stabilitására nézve” – tették hozzá.

Tatjana Sztanovaja, az R.Politik elemzőcég alapítója szerint a Kreml felsőbb vezetői már régóta céloztak Girkin letartóztatására.

„Girkin már régen átlépett minden elképzelhető határt” – mondta.

„Ez Prigozsin lázadásának közvetlen következménye: a hadsereg vezetése most már nagyobb politikai befolyással rendelkezik, hogy elnyomja ellenfeleit a nyilvánosságban”.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Fegyverkezik az orosz elit – beköszöntött Oroszországban a magánhadseregek kora?

A KGB-arisztokrácia már készül a turbulens időkre: felfutóban a magánhadsereg-biznisz, és ezen a sikertelen Wagner-puccs sem fog változtatni.