Az Irakban elrabolt kutatót többször figyelmeztették a veszélyre

Az izraeli-orosz akadémiai kutatót, akiről úgy vélik, hogy egy Irán által támogatott, nagyhatalmú radikális síita csoport elrabolta Irakban, a jelentések szerint többször figyelmeztették, hogy ne utazzon az országba, mert féltik a biztonságát.

A 12-es izraeli hírcsatorna jelentése szerint Elizabeth Tsurkovot, a 36 éves izraeli Közel-Kelet-elemzőt, aki állítólag tavaly év végén lépett Irakba, és valamikor márciusban tűnt el, az elmúlt hónapokban többszöri iraki tartózkodását követően személyesen figyelmeztették az iraki utazásokkal kapcsolatban – írja a Times of Israel.

Egy izraeli kormánytisztviselő szerdán megerősítette, hogy Tsurkov már korábban is járt Irakban, amelyet Izrael ellenséges országnak tekint. (A The New York Times iraki tisztviselőket idézett, akik szerint több mint 10 alkalommal járt ott).

Az izraeli törvények szerint az izraeli állampolgárok számára tilos ellenséges országba belépni, még külföldi útlevéllel is.

Tsurkov Irakba látogatott, hogy kutatómunkát végezzen az országban működő, Irán által támogatott frakciókról, különösen az iraki síita vezető, Moqtada Sadr mozgalmáról. A Princetonon doktorjelöltként dolgozott, és a honlapja szerint korábban Szíriában, Irakban, Jordániában, Törökországban és a régió más országaiban végzett terepmunkát.

A 12-es csatorna közölte, hogy Musztafa al-Kadhimi volt iraki miniszterelnök, aki egyben az iraki hírszerzés korábbi vezetője is, az elmúlt hónapokban üzenetet küldött Washingtonba és Moszkvába, amelyben közölte, hogy Tsurkov külföldi – orosz és izraeli – állampolgársága és munkája „veszélyezteti őt”.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatala szerdán hozta nyilvánosságra az elrablásáról szóló híreket, és azzal vádolta a Kataeb Hezbollahot, az iraki Haszhed al-Szabí (Népi Mozgósító Erők) Irán által támogatott, az iraki biztonsági erőkbe integrált egykori félkatonai erőkből álló, nagyhatalmú frakcióját, hogy fogva tartja Tsurkovot.

Netanjahu hivatala figyelmeztette Irakot, hogy „felelősnek tartja az országot a nő sorsáért és biztonságáért”.

Iránhoz kötődő milícia állhat az izraeli kutató elrablása mögött

Magas rangú izraeli tisztviselő szerint az USA, Oroszország és Izrael azon dolgozik, hogy Elizabeth Tsurkovot kiszabadítsák Irakban.