A rendkívüli műtétre azért került sor, mert a 12 éves Szulejmánt elütötte egy autó, és elszakadtak a koponyát a gerinc felső csigolyájával egybetartó szalagok.
Egy rendkívül ritka és összetett műtét során a Hadassza Orvosi Központ sebészei visszavarrták egy 12 éves fiú fejét a nyakához, miután súlyos balesetben elütötte egy autó, miközben biciklizett – jelentette be szerdán a jeruzsálemi kórház, a Times of Israel jelentése szerint.
A ciszjordániai palesztin Szulejmán Hasszánt légi úton szállították a Hadassza kórház Ein Kerem-i traumatológiai osztályára, ahol megállapították, hogy a koponyája hátsó bázisát tartó szalagok súlyosan megsérültek, így az levált a gerinc felső csigolyájáról. Ezt a sérülést általában belső vagy ortopédiai lefejezésnek nevezik.
A sérülés felnőtteknél nagyon ritka, gyermekeknél pedig még ritkább.
„A fiú életéért küzdöttünk” – mondta Dr. Ohad Einav ortopéd szakorvos, aki Dr. Ziv Asa doktorral és egy nagy műtő- és intenzív terápiás csapattal együtt operálta meg a beteget. A műtétet június elején hajtották végre.
„Maga a beavatkozás nagyon bonyolult és több órát vett igénybe. Míg a műtőben voltunk, új lemezeket és rögzítéseket használtunk a sérült területen… Hogy meg tudtuk menteni a gyermeket, az a tudásunknak és a műtőben lévő leginnovatívabb technológiának köszönhető”
– mondta Dr. Einav.
Einav, aki egy évvel ezelőtt tért vissza Izraelbe egy torontói traumaközpontokban töltött ösztöndíj után, egyike annak a kevés izraeli sebésznek, aki gerincsérülések traumás sebészetére szakosodott.
Hasszant nemrég hazaengedték egy nyaki sínnel, ám a Hadassza személyzete továbbra is gondosan felügyeli.
„Az a tény, hogy egy ilyen gyereknek nincsenek neurológiai hiányosságai, érzékszervi vagy motoros működési zavarai, és hogy ilyen hosszú folyamat után normálisan működik és segédeszköz nélkül jár, nem kis dolog” – mondta Einav.
A Philadelphiai Gyermekkórház 2003-as jelentése szerint az 1983 és 2003 között gerincvelő-sérülésekkel kezelt 2006 beteg közül csak 16 szenvedett nyakszirtcsont-ízületi ficamban.
„A sérülés rendkívül ritka, de tudjuk, hogy mivel a négy és tíz év közötti gyermekek feje a testükhöz képest nagy, ezért fogékonyabbak rá, mint a felnőttek”
– mondta Einav.
A belső lefejezést elszenvedők túlélési aránya alacsony. A legtöbb esetben a sérülés halálos.