Akár át is adná a Sorsok Házát a Páva utcai emlékközpontnak az EMIH vezetője

Köves Slomó, az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija a Népszava kérdésére reagálva beszélt a Sorsok Házába szánt kiállítás tervéről és kijelentette, számára annak megvalósulása a legfontosabb. Akár az EMIH, akár az állami Páva utcai Holokauszt Dokumentációs Központ (HDKE) irányításával.

A lap azután kérdezte meg az EMIH vezető rabbiját, hogy egy korábban Grósz Andorral, a Mazsihisz nemrég megválasztott elnökével készített interjúban az egyébként a HDKE kuratóriumának elnöki tisztét is betöltő Grósz azt mondta, hogy a Sorsok Háza akár a HDKE égisze alatt, két telephellyel működő intézmény is lehetne.

„Az EMIH – Magyar Zsidó Szövetség által felállított új kuratórium két éve elkészült a Sorsok Háza múzeum új kiállítási koncepciójával. A terv az Éc Hájim – Élet Fája címet kapta, kifejezve, hogy a kiállítás a holokauszt tragédiáját, az emberirtás történetét az általános történelmi perspektíván túl, kifejezetten a zsidó közösség és a zsidó tradíció szemszögéből kívánja bemutatni”

– nyilatkozta az elmúlt években, az EMIH által végzett munkáról a Népszavának Köves Slomó, majd hozzátette:

„A részletes, 400 oldalas koncepciót 2021 nyarán a kormány illetékeseihez eljuttattuk, ezzel mi teljesítettük, amit vállaltunk”.

A lap kérdésére, mi szerint ki a felelős a leendő múzeum és emlékhely megvalósításáért Köves rabbi elmondta:

„A koncepció megvalósításáról a kormány dönt, ahogy a nyolc éve elkészült épület sorsáról is, amely a magyar állam tulajdona”.

Ami Grósz javaslatát illeti, mely Sorsok Háza a HDKE alatti működését indítványozza, Köves Slomó elmondta:

„„Üdvözöljük, ha ez a kérdés ismét napirendre kerül, ha pedig a kormány a koncepciót a Mazsihisz új elnöke által vezetett HDKE keretei között óhajtja megvalósítani, akkor ehhez minden támogatást meg fogunk adni”.

„Etz Hayim” a Sorsok Háza új kiállításának a neve

Az Élet Fája nevű koncepció jövő év elején a nagyközönség számára is megismerhető lesz.