Nagyon úgy tűnik, hogy Netanjahu nevethet a végén

A Benjámin Netanjahu miniszterelnök büntetőperében eljáró bírók közölték az ügyben eljáró ügyészekkel, hogy a kormányfő elleni vesztegetési vádat nehéz lesz bizonyítani – írja a fejleményekről beszámoló Likud Magyarország Egyesület.

A Walla és a 13-as csatorna szerint a bírók az államügyészekkel és Netanjahu védőcsapatával ültek össze a tárgyalóteremben, hogy megvitassák a miniszterelnök elleni három vesztegetési vád közül a legjelentősebbet, „a 4000-es ügy” bizonyításának bonyolultságát.

A Bezek-Walla-ügyként is ismert ügy középpontjában az a vád áll, hogy Netanjahu korábbi miniszterelnöki hivatali ideje alatt olyan szabályozási döntéseket hagyott jóvá, amelyekből a Bezek távközlési óriáscég részvényese, Shaul Elovitcs több százmillió sékel anyagi hasznot húzott.

Cserébe Netanjahut állítólag kedvező színben tüntette fel a Walla hírportál, amely szintén Elovitcs tulajdonában van.

Netanjahu az ügyben vesztegetés, csalás és hűtlen kezelés vádjával néz szembe.

A miniszterelnök ugyanakkor tagadja, hogy az ellene indított ügyekben bűnös lenne, és azt állítja, hogy a koholt vádak csupán a rendőrség és az államügyészség által vezetett boszorkányüldözés részei.

A bírók miután kedden találkoztak mindkét fél ügyvédjeivel, állítólag arra kérték mindkét felet, hogy „az ország érdekében” fontolják meg a vádalkut.

Netanjahu politikai szövetségesei üdvözölték a fejleményeket, mondván, hogy azok alátámasztják a miniszterelnök korábbi állítását, miszerint nincs „semmijük” az ügyészeknek ellene.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

800 ezer izraeli diák nem kapott bizonyítványt a tanársztrájk miatt

A tanárok azt követelik, hogy egy kezdő pedagógus fizetése 12 000 sékel (több mint 1 130 000 forint) legyen.