Az amerikai szerző a Neokohnnak beszélt a „terápiás hitvallásról”, amely áthatja az amerikaiak hozzáállását a kultúrharchoz, Biden támogatásáról az LMBTQ ügyek iránt, és Trump esélyeiről.
Matthew Schmitz a Compact magazin egyik alapítója és szerkesztője. A katolikus szerző korábban a First Things vezető szerkesztője volt. Írásai jelentek meg a The New York Times, a The Wall Street Journal, a The Washington Post, a Tablet és a The American Conservative című lapokban.
A szerkesztő a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által szervezett MCC Budapest Peace Forum miatt érkezett Budapestre. A Neokohn Schmitz-el az előadását követően beszélgetett.
***
A legújabb felmérések azt mutatják, hogy az Egyesült Államokban egyre csökken azoknak a száma, akik hívőknek vallják magukat. Több olyan kulturális hullám tapasztalható, a wokeizmus, az identitás politika stb, amely határozottan a kereszténység ellen van. Mit gondol a kereszténység állapotáról és jövőjéről az Egyesült Államokban?
Az amerikai történelem különlegessége, hogy a politikát nem a vallásos és szekuláris oldal konfliktusa határozta meg, mint mondjuk Franciaországban, ahol a francia forradalom után voltak a vallásosok és volt az „értelem pártja”. Amerikában hagyományosan mindkét oldal vallásos volt. Bizonyos vallási csoportok az egyik vagy másik oldalra szavaztak, de az alap ugyanaz volt. De most, ahogy említette csökken a vallásos emberek száma. De ez egy nagyon konkrét formában zajlik. Azok az emberek, akik lazán kötődnek valamelyik vallási felekezethez, elszakadnak, elveszítik vallási identitásukat. Míg azok, akik erősen elkötelezettek, megmaradnak.
Tehát amit látunk, az a periféria elvesztése, miközben a kemény mag megmarad.
És ez hatással van az amerikai társadalomra is, mert többé nem lehet valamiféle közös vallási konszenzust feltételezni.
De mélyreható hatása lesz a vallási közösségekre is, mert a végén sokkal hagyományosabbak lesznek, mint korábban voltak, mert a megmaradó kemény mag valószínűleg sokkal harcosabb érzelmű lesz, és szilárdan elkötelezettek lesznek. Úgy gondolom tehát, hogy alapvetően egy szekularizálódó amerikai társadalmat fogunk látni, és aztán egyre inkább a katolicizmus, a különböző protestáns ágazatok, de a judaizmus egyre szilárdabb és teljesebb változatát is.
Európával összehasonlítva Amerikában még mindig sokkal vallásosabbnak vallják magukat az emberek. Mégis olyan mintha nem lenne valódi befolyásuk a kultúrára. Míg Európa nagyon szekuláris, de bizonyos tradíciók mégis erősek itt. Mit gondol, mi az oka annak, hogy az amerikai keresztényeknek nincs jelentős befolyásuk a kultúrára?
Hosszú ideje zajlik egy kultúrharc az Egyesült Államokban. A vallás gyakran egyfajta osztálykülönbség jele Amerikában. Tehát ha valaki a művészeti és kulturális elit vagy a felemelkedő réteg osztályának tagja, akkor általában kevésbé lesz vallásos. És ez az egyik dolog, ami csökkenti a vallás befolyását.
A vallásosságot Amerikában a lecsúszott emberekhez kötik.
De azt hiszem, a kérdése rámutat egyfajta, talán mélyebb ellentmondásra az amerikai karakterben, ahol a szélsőséges vallásosság és a szélsőséges világiasság kombinációja van jelen. A wokeizmust is említette, amely jelenséget egyesek protestáns tradíciókhoz kötik. Van benne moralizáló elem, egy bizonyos erkölcsiséget kíván létrehozni, ugyanakkor bizonyos módon felszabadítja az embereket, és van benne valami ami a vallási ébredést idézi. Például George Floyd halálakor nagy társadalmi összefogást láttunk egy olyan ember halála körül, akit ártatlan áldozatnak tekintettek, mint „Krisztus a kereszten”. Szóval láthatjuk, hogy az amerikai társadalom újra lejátssza ezeket a vallási forgatókönyveket, még ha kissé világi formában is.
Érdekes, hogy egy olyan politikus, mint Joe Biden, aki progresszív politikát folytat, vajon miért ragaszkodik ahhoz, hogy ő „elkötelezett katolikus”. Az is feltűnt, hogy mikor a transz kérdésről beszél, akkor mindig megemlíti Istent, például egy beszédében mondta, hogy ők is „Isten képére lettek teremtve”. Ezzel a keresztényeket próbálja megnyerni?
Igen, minél nagyobb közönséghez próbál szólni. De örülök, hogy említette Joe Biden támogatását a transz-kérdéssel kapcsolatosan. Szerintem sokan nem tudják, hogy Biden volt az egyik első komoly politikus, aki kifejezte a támogatását a transzok iránt. Két transznemű témájú könyvnek is ő írta az előszavát, azt hiszem ez még az alelnöksége alatt történt.
Ráadásul ő már Obama előtt támogatta a melegházasságot is, ami felgyorsította Obama támogatását is.
A legtöbb amerikai valamilyen szinten vallja azt, amit „terápiás hitvallásnak” nevezhetnénk.
A terápiás hitvallás valami olyasmit jelent, hogy „annak kell lennem, aki vagyok”. „Fel kell ismernem az igazi természetemet.” „Kapcsolatba kell kerülnöm önmagammal.”
És így különböző formákat ölthetek. Lehet olyasmi, hogy melegnek vagy biszexuálisnak kell vallanom magam, jelenleg sokan vannak, különösen fiatal nők Amerikában, akik biszexuálisnak vallják magukat. Sokan közülük valójában csak férfiakkal állnak össze, de biszexuálisnak vallják magukat, és azt hiszem, ez tükrözi azt a vágyukat, hogy kifelé kifejezzenek valamilyen egyéni identitást. Amerikában, ez egy nagyszerű melegágya volt az úgynevezett visszanyert emlékezet terápiának.
Az az elképzelés lényege, hogy ha bármelyikünk átment egy traumatikus élményen, akkor elnyomtuk ezt az emléket. És a terápia segítségével fel tudjuk idézni ezt az elfojtott emléket. Alapvetően kapcsolatba kerülhetünk valamivel, ami bennünk van, ami el van temetve, de a terápia révén teljes kifejezést nyerhet. Philip Reef írt egy könyvet A terápia diadala címmel, amiben nagyon jól ír arról, hogy az amerikaiak hogyan teremtették meg ezt.
És a transzneműség is ilyen, egy adott ember úgymond kapcsolatba kerül egy valódi identitással, ami külsőleg nem nyilvánvaló.
Mióta 2015-ben a melegházasság döntést meghozta a Legfelsőbb Bíróság számtalan perre került sor az Egyesült Államokban. Nemrég a Jeshiva Egyetemnek volt harca, mert nem akart LMBTQ csoportot az egyetemen, aztán ott vannak a keresztény virágbolt és cukrász ügyek. Mit gondol ezek a perek mostantól állandóak lesznek, vagy elképzelhető egy határozott bírósági döntés valamelyik irányba?
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága ezekben a kérdésekben általában a vallásszabadság megerősítésére törekszik. De van egy bizonyos feszültség vagy probléma ebben a megközelítésben. Az Egyesült Államokban a vallásszabadsági ügyek hagyományosan az alacsony létszámú kisebbségek jogaira összpontosítottak. Ezek a kisebbségek nem szálltak harcba a hatalomért. Nem kínáltak alternatív elképzelést arról, hogy mit jelenthet amerikainak lenni. Tehát ott vannak az amishok, akik elutasítják a modern technológiát, vagy mindig is voltak kis zsidó közösségek Amerikában. És az ilyen csoportok szabadságának a biztosítása könnyebb, mint a lakosság széles rétegei számára kivételt tenni az alkalmazandó törvények alól.
Körülbelül az amerikaiak 25%-ának komoly ellenvetései lennének a homoszexualitás egyfajta nyilvános támogatása ellen. Ez a lakosság nagyon nagy része, és nem egyértelmű, hogy ha ennyi embert próbálunk kivonni egy törvény alól, akkor az valóban törvény marad-e.
Tehát nehéz a vallásszabadság elvén keresztül egy mély kulturális háborút kezelni. Szerintem ez továbbra is probléma lesz.
A melegházasság egy olyan mozgalom része volt, amelynek az volt a célja, hogy az addig „queer-nek” (homoszexuálisokra használt angol kifejezés, melynek jelentése „furcsa” – a szerk.) tekintett emberekről azt mondják, hogy, ők ugyanolyanok mint a többiek. És ehhez át kell alakítani azt, hogy mit jelent normatívnak lenni, hogy mi a normális dolog. Ha így nézzük, ha tényleg teljes az egyenlőség, akkor azt kell mondanunk Amerikában, hogy az, ahogyan ők élnek, ugyanolyan jó, mint ahogyan a többiek szeretnének élni. És gyengíteni kell minden olyan felfogást, hogy a heteroszexualitás a norma az emberek számára. Le kell rombolni azt az elképzelést, hogy a fiatalokat úgy kell nevelni, hogy a nőből anya, a fiúból pedig apa legyen. Lehet, hogy a nő lesz az apa, a fiú pedig az anya. Talán két apa lesz. Tényleg meg kell változtatni az elképzeléseinket arról, hogy mi a normális.
És azt hiszem, ezért van az, hogy az amerikai kultúrharc a melegházasságtól a transzvesztita-felolvasó est vagy a transzneműség iskolai tanítása körüli vitákig terjedt, mert sok amerikai nagyon erősen érzi, hogy le kell bontaniuk ezeket a társadalmi elképzeléseket, amelyeket túlságosan korlátozónak tartanak.
A transz-kérdéssel kapcsolatosan egyre erősebb az ellenállás, különösen a kiskorúakkal kapcsolatosan. Európában például Angliában, de több északi országban is szigorították a törvényeket. Amerikában is úgy tűnik erős az ellenállás, de ez nem jut el a demokrata pártig… Mi lehet ennek az oka?
Amerikában, ellentétben néhány európai országgal, nincs állami egészségügyi ellátás. És így általában kevesebb állami kontroll van az egészségügy felett. Szintén egy lehetséges különbség, hogy Amerikában van vallási jobboldal,
és a vallási jobboldalt sokan annyira ellenszenvesnek tartják, hogy szinte bármit támogatnának, ha az ellen a vallási jobboldal fellépne.
Az amerikaiak általában optimistábbak a technológiával kapcsolatban, mint az európaiak. Ha megnézzük a melegházasság ellenzését Amerikában, sokan aktivizálták magukat, de a vita során fel sem merült a béranyaság kérdése. Franciaországban pedig ez nagyon nagy kérdés volt.
Szerintem az amerikaiak hozzáállása az, hogy ha van egy szerződés, akkor minden rendben lesz. Az amerikaiak nagyon elnézőek, – beleértve a konzervatív amerikaiakat is – a béranyasággal kapcsolatban.
Mostanában egyre több liberális is felszólal a woke ellen, de úgy tűnik, hogy az ezzel az üggyel kapcsolatos konzervatív-liberális szövetség nem túl erős. Különösen mert sok esetben az ilyen liberálisok továbbra is irtóznak a republikánusoktól, és megszavazzák a progresszív politikusokat. Mit gondol erről?
A hetvenes évek neokonzervatívjainak egy része valóban elmozdult jobbra. Sok New York-i zsidó, de nem csak zsidó intellektuel ugyan kifejezetten baloldali miliőben nőtt fel, de határozottan elmozdultak jobbra. Sokuk pozitívan tekint az amerikai keresztényekre, a „vörösnyakú”, evangéliumi Amerikára, ami valójában egyáltalán nem egy magától értetődő dolog. Azonban sok liberálisnak teljesen más az álláspontja. Ott van például Andrew Sullivan, egy amerikai író, aki az írásain keresztül meggyőzte a melegházassággal kapcsolatosan az amerikai elitet. Az elmúlt években hangos kritikusa volt a „woke” nézeteknek, különösen a kiskorúak nemváltó műtétéinek, a hormon terápiáknak stb. De Sullivan többször nyilatkozta, hogy ő ugyanazon az alapon ellenzi a kiskorú nemváltást, mint a körülmetélést. Ez egy olyan liberális nézet, amit a tradicionálisan gondolkodók vissza fognak utasítani. A kereszténységnek például nincs negatív nézete a körülmetélésről, és megértőek azzal kapcsolatban, hogy az embereknek joga van egy vallási tradícióban nevelni a gyermekeiket.
Úgy gondolom, hogy a liberális szemlélet végül nem lesz elégséges azok számára, akik szembe akarnak szállni a wokeizmussal, és valami kicsit mélyebbet akarnak, valami olyasmit, mint ami a judaizmusban vagy a kereszténységben van, valami olyasmit, ami abban a fajta vallásosságban van, ami a szüleinkhez és a hazánkhoz köt bennünket.
Ez természetesebb alapja az ellenállásnak, mint egyfajta alapos liberalizmus.
Mit gondol a jövő évi választásokról? Jelenleg úgy tűnik Trump lesz a republikánus jelölt, ön szerint van esélye neki vagy akár DeSantisnak Joe Biden ellen?
Én személy szerint Donald Trumpot támogatom. Támogatom őt néhány hibája ellenére, amelyek valósak és jól dokumentáltak. De mindenekelőtt azért támogatom őt, mert
nagyon következetesen megkülönböztette magát az amerikai politika minden más jelentős személyiségétől azzal, hogy következetesen tűzszünetet és tárgyalásos rendezést követelt Ukrajnában.
Trump első ciklusának egyik hatalmas meglepetése az volt, hogy úgy tűnt, elég jó a külpolitikában. Nem indított végtelen háborúkat. Tárgyalt az Ábrahám-egyezményekről, amelyek jelentős lépést jelentettek Izraelnek és szomszédai kapcsolatának normalizálásában.
Azt hiszem, van benne valami, ami abból a tényből ered, hogy üzletember volt ebben a durva és zűrös ingatlanvilágban, ahol a munkáját a tárgyalásnak, az üzletkötésnek, az üzlet művészetének tekinti.
Van egy sor, ami szinte csak a filmekből származik, de szerintem sok amerikai politikusnak a hátsó gondolatai között ott van, hogy „nem tárgyalunk terroristákkal”. És ez az egyik dolog, ami történik, amikor Putyint terroristának nevezik. Putyint Ron DeSantis, a republikánus elnökjelölt-aspiráns is háborús bűnösnek nevezte.
Anélkül, hogy egyetértenénk vagy nem értenénk egyet ezzel a kijelentéssel, ha valakit háborús bűnösnek nevezünk, akkor nehéz lesz vele tárgyalni. És így távolabbra tolja a béke kilátásait.
Trump nem ezt teszi. Ő mindig tárgyalni akar. És úgy gondolom, hogy ez az ösztön jól szolgálta őt.
DeSantis kezdetben azt mondta, hogy az ukrajnai ügy egy területi vita, amely nem érinti közvetlenül az amerikaiakat. Ez egy elég nyers kijelentés, hogy talán nagy probléma, de nem igazán a mi problémánk. Aztán nagymértékben visszatáncolt, és felajánlott némi támogatást Ukrajnának. Így nem világos, hogy hol áll. És ez az, amiért én inkább Trumpot részesítem előnyben. Szerintem az ukrán kérdés tényleg elsődleges. Nagyjából szimpatizálok Trumppal más kérdésekben, de szerintem ebben a kérdésben abszolút kitüntette magát.
De vajon nyerhet?
DeSantist meg fogja verni, mert jobban tudja, hogy mit akar. Magabiztosabb a saját véleményében és lényegesen karizmatikusabb. Trumpnak van egyfajta „varázsa”. Nem tudom, hogy fog-e nyerni, de nyerhet. Bident nem szabad alábecsülni. Nagyon jó politikus. Az emberek nagyon kedvelik Bident és a Trump iránti gyűlölet mélysége óriási. Nagyon sokan vannak, akik soha, de soha nem fognak rá szavazni. Szóval ő rendkívül megosztó. Viszont Biden egyre öregebb és látszólag gyengébb. Sok demokrata vezető aggódik emiatt. Tényleg nem tudom, hogy fog menni Trump és Biden között, de Trump szerintem legyőzi DeSantist.
