Az iráni iszlamista rezsim vezetője szerint ők nem is akarnak atomfegyvereket

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Irán vallási okokból kifolyólag nem akar nukleáris fegyvereket, ám ha akarna, a Nyugat nem tudná megakadályozni ebben – jelentette ki vasárnap Ali Hamenei ajatollah, a síita állam legfelsőbb vezetője, akit az iráni állami média idézett.

„Az iráni nukleáris fegyverekkel kapcsolatos hírek hazugságok és ezt ők is tudják”

– szögezte le Hamenei.

Hamenei továbbá úgy vélte, van esély a megegyezésre a nyugati országokkal Irán nukleáris programját illetően – mellyel kapcsolatban Teherán többször hangoztatta, hogy kizárólag békés célokat szolgál -, „amennyiben az ország nukleáris infrastruktúrája sértetlen marad”.

Hozzátette: Teheránnak folytatnia kell az együttműködést a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) is, ám a megadott biztosítékok keretein belül.

Az Egyesült Államok 2018-ban kilépett a Teherán és a nyugati nagyhatalmak által 2015-ben aláírt nukleáris megállapodásból (JCPOA), amely az iráni nukleáris tevékenység korlátozásáért cserébe lehetővé tette a Teheránnal szemben hozott nyugati szankciók részleges és fokozatos feloldását.

Az alku felélesztését célzó bécsi tárgyalások tavaly szeptemberben holtpontra jutottak, június elején pedig Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója azt mondta,

Irán csak töredékét teljesítette azon kötelezettségeinek, amelyek az ország atomprogramjának átláthatóságát segítik elő.

A NAÜ újra kongatja a vészharangot Irán miatt

Irán csak töredékét teljesítette azon kötelezettségeinek, amelyek az ország atomprogramjának átláthatóságát segítik elő – közölte hétfőn Rafael Grossi.

“Az iráni iszlamista rezsim vezetője szerint ők nem is akarnak atomfegyvereket” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Nagyon kilóg a lóláb. Akkor miért épít ballasztikus rakétákat Irán? Ezt ők maguk mondták el régebben hogy a nagy sátánt (USA) és a kis sátánt Izrael legyen mivel sakkban tartani vagy megtámadni. Amennyiben a rakétába nem hagyományos töltetet raknak hanem atomot na akkor van a baj. Ezt kellene megelőzni. Mellesleg nyilván a hagyományos töltettel is óriási károkat lehet okozni, de a az atomtöltethez azért nem igazán lehet ezt mérni.