Joshua Mitchell szerint a republikánusok nem értik, hogy egy olyan népszerűtlen és sok szempontból gyengének tűnő jelölt, mint Joe Biden miért nem volt legyőzhető 2020-ban, és miért fog nehézséget jelenteni a legyőzése 2024-ben. A politikai filozófus az American Greatness oldalán írt esszéjében kijelenti, hogy Biden erőssége paradox módon éppen az, hogy gyenge jelölt.
„A félidős választások tanulsága – hogy az orwelli nyelvezetet idézzem a mostani orwelli világra, amelyben élünk – az, hogy a látszólagos gyengeség valódi erősségnek bizonyult. Joe Bidennek, ennek az árnyékszerű elnöknek, nem az ereje, hanem a gyengesége tartotta össze a demokrata koalíciót. Biden gyenge számai? Ezek a javára váltak. Az ő relatív népszerűsége nem számít; ami számít, az az, hogy gyengesége révén az identitáspolitikai koalíció összetart és előre menetel” – kezdi Mitchell.
Szerinte a konzervatívok egyáltalán nincsenek felkészülve a választásokra, és nem teljesen értik mi is történik Amerikában.
„A kulturális marxizmus hosszú meneteléséről intézményeinkben és a progresszivizmus gonoszságairól szóló fáradt kijelentések talán megtöltik a konzervatív agytrösztök kasszáját, de félreértik a jelenlegi pillanatot.
Nem segíthetnek megérteni, hogy a látszat ellenére miért félelmetes jelölt Joe Biden, és miért valószínű, hogy megnyeri a második ciklusát. Joe Biden nem marxista és nem progresszív, ahogy a Demokrata Párt számos tagja sem az” – írja a politológus.
A szerző szerint az amerikai történelem új pillanatát érte el.
„Az ellenség nem a marxizmus külföldön és a progresszivizmus otthon. Az ellenség az identitáspolitika, amelyet a Biden-kormányzat külföldre exportál, és otthon megszilárdít.
Az identitáspolitika osztozik a marxizmussal abban a tételben, hogy a világ egy tengely mentén differenciálódik, nevezetesen az elnyomók és az elnyomottak között, és osztozik a progresszivizmussal abban az elképzelésben, hogy az államnak felülről kell újjászerveznie a társadalmat” – fejti ki a cikk.
A cikk kifejti, hogy az identitáspolitikában az az újdonság, hogy az elnyomót és az elnyomottat nem a gazdasági osztály szempontjából értik, mint a marxizmusban, hanem az egyén identitásbeli áldozati státusza szempontjából, amelynek kevés köze van ahhoz, hogy mennyire gazdag vagy szegény.
„Lehetsz mesésen gazdag, és mégis azt állíthatod, hogy elnyomott vagy, mondjuk azért, mert az éghajlatváltozás vagy a mérgező maszkulinitás áldozata vagy. Bármennyire is csavarosak voltak az elképzelései, Marxot érdekelte a gazdaság. Az identitáspolitika világában az egyetlen gazdaság, ami számít, az a spirituális gazdaság, amely az áldozati pontokat méri. Minél több pontod van, annál több jogod van beszélni, és elvárni, hogy mások befogják a szájukat és meghallgassanak” – írja Mitchell.
A szerző szerint az is jelentős különbség, hogy a marxizmusban az egyik nap elnyomó lehet valaki, a másik nap pedig elnyomott, a változó gazdasági szerencsétől függően. Ez azonban nem így van az identitáspolitikában.
„Az identitáspolitika világában, ha fehér vagy, akkor örökre fehér maradsz. Az identitáskategóriák ráadásul nem engedik meg az eltéréseket. (…) Ha fehér vagy, hacsak nem bizonyítod nyilvánosan, hogy nem vagy rasszista akkor rasszista vagy. Ha fekete vagy és konzervatív, akkor nem vagy igazán fekete. Olyan kategória vagy, amelynek nincs nyilvános tekintélye, ezért van szükség arra, hogy az identitáspolitikán belül eltöröljék Clarence Thomas bírót és minden más fekete konzervatívot” – írja a cikk.
Mitchell szerint az identitáspolitika újdonsága a fehér ember különleges státusza, és az, hogy a marxizmussal ellentétben nem törődik a kapitalistákkal.
„Csak akkor érdekli (hogy kapitalista vagy), ha ártatlan áldozat vagy, és ezért van az, hogy a kapitalisták világszerte az áldozattá válás köntösébe burkolóznak, és az általuk felhalmozott rendkívüli vagyonért szabadlábra helyezik magukat.
Amíg szolidaritást színlelsz az úgynevezett áldozatokkal, addig te is tartozhatsz a felső 1%-ba.
Az egész identitáspolitika csak a fehér ember jelenlétén keresztül tartható össze. Ő az első számú bűnös, aki alapján minden más ártatlan áldozat megalapozza a saját helyzetét. Az interszekcionális áldozati pontszámodat az határozza meg, hogy mennyire nem vagy fehér, heteroszexuális, férfi és keresztény. Csodálkozol, hogy a Gen Z aránytalanul sokan vallják magukat „nemileg fluidnak”? Egy olyan világban, ahol csak az áldozatok számítanak (és ezt tanították nekik), mindenkinek áldozattá kell válnia.
Valaha csak az állampolgároknak volt tekintélyük Amerikában; most már csak az áldozatoknak van” – fest drámai képet a szerző.
A szerző szerint a hagyományos baloldali ideológiákkal szemben a cél nem az egyenlőség; a cél egy új társadalmi rangsor.
„Ebben a világban a jóvátehetetleneknek nincs legitim helyük. Törvény előtti egyenlőség? Az csak fehér előítélet. Az alkotmány által garantált szólásszabadság? Még több fehér előítélet, egy fehér dokumentumba foglalva. Itt a bosszú ideje. Az igazságosság egyenlő a megtorlással”.
De mi köze van mindennek Bidenhez?
„Az identitáspolitikában az elnöknek minden ártatlan áldozat ügyének szószólója kell, hogy legyen, miközben semlegesnek kell tűnnie. Az egyetlen személy, aki ezt valóban megteheti, az egy semlegesített vagy önsemlegesített fehér ember, amilyen Joe Biden.
Az ártatlan áldozatok tudják, hogy ő lesz a bátortalan és minősíthetetlen védelmezőjük. Nem a fagylalt az egyetlen dolog, amire Joe Biden nem tud nemet mondani. Az eltörlés lenne az ára annak, hogy nem védi meg az identitás áldozatoknak minden egyes csoportját és ez túl magas ár ahhoz, hogy ne támogasson mindent, amit ők úgy gondolnak, hogy akarnak” – írja Mitchell.
A szerző szerint ezért szavaznak Bidenre, mert mindebben engedni fog nekik. A szerző felteszi a kérdést, hogy valóban mennyire valódi az a kapocs, amely összeköti a magukat áldozatként beállító csoportok.
„Gondoljunk csak az identitáspolitikai kifejezésre, a „színesbőrűek” (POC) kifejezésre. Miben áll az egységük? Van-e köztük természetes rokonság, vagy az affinitásuk mesterkélt? Természetesen az utóbbi. A világ történelme minden nép közötti erőszakból áll, függetlenül attól, hogy milyen színűek. A POC mesterséges egysége abban áll, hogy nem fehérek, és ezért együttesen ártatlan áldozatok. Ugyanez mondható el az LMBTQIA+ növekvő levélszövetségéről is. Az ő egységük abban áll, hogy nem a fehér, férfi, heteroszexuális és keresztény kombinációja. Ez megfelelő alapja az egységnek? Bizonyára nem” – jelenti ki Mitchell.
A szerző szerint egységnek ez a hiánya az, ami valószínűtlenné – sőt, szinte lehetetlenné – teszi, hogy bármelyik ártatlan áldozati csoport bármelyik tagja elnökké váljon az identitáspolitikai rémuralom alatt. S szerinte pont ezért olyan tökéletes Joe Biden, mint jelölt.
„Az identitáscsoportok közti harc csak azért marad függőben, mert van egy, úgymond, kívülálló-belülálló – egy olyan figura, aki a harc fölött áll, és akinek az identitáspolitikán belüli pozíciója a koherencia előfeltétele: egy nagyon gyenge, fehér, férfi, aki névlegesen keresztény.
Joe Biden, és a hozzá hasonlók, akik vállalataink és egyetemeink élén állnak, mondhatnánk, hogy ők az utolsó legitim fehér férfiak”
– írja a szerző.
Joshua Mitchell szerint Amerikának pontosan az volt az erőssége, hogy az emberek távol tudtak kerülni saját etnikai és faji származásuktól és amerikaivá tudtak válni. A szerző szerint ehhez kellene visszatérni, és a republikánusoknak elsősorban az identitás politika ellen kellene fellépniük.
A teljes esszé angolul itt olvasható.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.