Száz éve, 1923. május 28-án született Ligeti György Kossuth-díjas zeneszerző, a múlt századi kortárs zene kimagasló alakja és egyik legnagyobb újítója. A centenárium alkalmából a világ több országában is megemlékezéseket tartanak.
Az erdélyi Dicsőszentmártonban (ma: Tarnaveni, Románia) született magyar zsidó családban, nevüket apja változtatta Auerről Ligetire. Hatéves korában Kolozsvárra költöztek, itt érték az első zenei élmények: először Muszorgszkij Borisz Godunov című operáját látta, majd megismerkedett Verdi, Mozart és Bizet műveivel is. Tizennégy évesen kezdett zongorázni, ekkor már megírta első műveit, társai közül kiváló nyelvérzékével is kitűnt. Felsőfokú zenei tanulmányait Kolozsváron kezdte, majd a budapesti Zeneakadémián folytatta. Zeneszerzést és zeneelméletet Farkas Ferenctől és Veress Sándortól tanult, s életre szóló barátságot kötött a szintén erdélyi születésű Kurtág Györggyel. Érdeklődése idővel Stravinsky, Hindemith, Schönberg, Webern zenéje felé fordult, példaképe Bartók Béla lett. Egy évig Romániában gyűjtött népdalt. Ekkoriban elsősorban népdalfeldolgozásokat írt, zenét komponált kedvenc költője, Weöres Sándor verseire, s megszületett első jelentősebb műve, a Metamorphoses nocturnes című vonósnégyes.
Az 1956-os forradalom leverését követően elhagyta Magyarországot, Ausztriában, majd Németországban élt, Kölnben együtt dolgozott Pierre Boulez, Karlheinz Stockhausen és Luigi Nono avantgardista csoportjával. Tanított Németországban, Svédországban, a kaliforniai Stanford egyetemen, itt fordult érdeklődése a számítógépes zene felé. Felváltva élt Hamburgban és Bécsben, az osztrák állampolgárságot 1967-ben kapta meg.
1958-ban írta nagyzenekarra az Artikulation című elektronikus zenét, két évvel később mutatták be az Apparitions (Jelenések) című alkotását, amely „mikropolifon” technikájának és stílusának kezdetét jelentette. A hatvanas években az európai zenei avantgárd vezető képviselőjeként szerzett hírnevet, de a hetvenes években ismét a hagyományhoz, a harmóniához és a ritmushoz kezdett vonzódni. Az útját kereső komponista kritikusai azt vetették a szemére, hogy „elárulta az avantgárdot”, és az „újromantikus” címkét ragasztották rá. Művei a délkelet-ázsiai kultúrák zenéje nyomán új harmóniákat, az afrikai népek zenéjében új ritmikai struktúrákat kerestek.
Nemzetközi hírnévre 1961-es Atmospheres című zenekari művével tett szert, amely már magán viselte jellegzetes stílusjegyeit. Nagy feltűnést keltett Zenei provokáció egy előadóra és hallgatóságra című alkotása, valamint a száz metronómra írt szimfonikus költemény (Poeme symphonique). Aventures (Kalandok) és Nouvelles aventures (Új kalandok) című zenés színházi darabjaival kísérletet tett az énekhang és a hangszeres zene közti különbség kiküszöbölésére, e kompozícióiban az énekesek a szó hagyományos értelmében alig énekelnek. Egyetlen operája a Hieronymus Bosch festménye nyomán, Michel de Ghelderode flamand drámaíró műve alapján született és 1978-ban bemutatott Le grand Macabre, amely egy elképzelt világvégéről szól.
Írt zenekari és versenyműveket, elektronikus kompozíciókat és oratóriumot (Requiemjével elnyerte a Nemzetközi Kortárs Zenei Társaság első díját), orgonaművet (Volumina). Komponált madrigálokat a King’s Singers angol énekegyüttes számára, továbbá két magyar vonatkozású csembalódarabot (Hungarian Rock és Passaglia Ungherese). 2000-ben az Amadinda együttesnek és Károlyi Katalin énekművésznek írta a Síppal, dobbal, nádi hegedűvel című művét Weöres Sándor költeményei alapján, ez élete utolsó befejezett alkotása. Az 1950-es évek elején tanított a Zeneakadémián, és egy összhangzattan-könyve is megjelent.
Nagy rajongója volt a pop artnak és a Beatles együttesnek, valamint a magas nívójú dzsessznek. Zenéje hallható a többi közt Stanley Kubrick 2001: Űrodüsszeia, Ragyogás és Tágra zárt szemek című filmjében, a Charlie és a csokigyár, valamint a Viharsziget című alkotásokban. Mindig az érdekelte, hogy kipróbáljon valami újat. A klasszikus zene mellett a dzsessztől az elektronikus zenén át a filmzenéig számos területen rajta hagyta a kézjegyét, sokoldalúságát bizonyítja, hogy a természettudományok iránt is (a fraktálok, a káoszelmélet) élénken érdeklődött.
Számtalan kitüntetése között megkapta a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrendet (1988), a japán Praemium Imperiale kitüntetést, (1991), a német Ernst von Siemens-díjat (1993), az UNESCO zenei díját, valamint a művészeti Wolf-díjat (1996). 2003-ban Kossuth-díjjal, Németországban Adorno-díjjal, egy évvel később a svéd zenei Polar-díjjal tüntették ki. 1998-ban Budapest díszpolgára lett.
Ligeti György 2006. június 12-én halt meg Bécsben. 2011-ben róla nevezték el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Wesselényi utcai új oktatási épületét. 2016-ban szülővárosa, a romániai Dicsőszentmárton adományozott számára posztumusz díszpolgári címet.
Születése százéves évfordulója alkalmából számos megemlékezést szerveznek. A többi közt május elején a centenárium jegyében rendezték meg Bukarestben a hagyományos Magyar Zene Fesztivált. Ezen a héten Ligeti 100 címmel a Budapest Music Centerben tartanak neves külföldi fellépőkkel fesztivált, amelynek zárónapján, Ligeti születésnapján a többi közt Kurtág György, Eötvös Péter és Vidovszky László új, Ligetinek ajánlott művei is felcsendülnek a Ligeti Ensemble koncertjén. Az ünnepi alkalomból színpadra lép a komponista fia, Lukas Ligeti, és Budapestre látogat özvegye, a 93 éves Ligeti Vera is. A Főváros Közgyűlés áprilisi döntése nyomán a IX. kerületi Imre utca Ligeti György nevét veszi fel.
