„Amikor most beszélek, én vagyok a táborom természetes elnökjelöltje” – nyilatkozta teljes magabiztossággal Marine Le Pen nemrég. Nem először: a nyugdíjreform kapcsán egyenesen azt ígérte, hogy az vereséget szenved, amint ő lesz az elnök. A magabiztosság nem véletlen. A Nemzeti Tömörülés (RN) frakcióvezetője mostanában látványosan javuló közvélemény-kutatási adatokkal büszkélkedhet, és nem is látszik olyan kihívó, aki a pártjában nyíltan szembe merne menni a dominanciájával. Sőt, városi pletykák szerint nemcsak ő áll jól, hanem a párt fiatal elnöke, Jordan Bardella is bejutna a elnökválasztás második fordulójába, ha ő képviselné az RN-t a köztársasági elnökségért folyó versenyben.
Kicsit több mint egy évvel a 2022-es elnökválasztás után a Nemzeti Tömörülés az egyetlen olyan francia politikai erő, amely ennyire látványosan előre tudott lépni a támogatottság terén. Marine Le Pen mind az első fordulós, mind a második fordulós mérésekben jobban szerepel, mint ahogy a tényleges elnökválasztáson szerepelt. Általában 30% köré, vagy a fölé mérik. Szépen lassan a pártja számai is megindultak felfelé.
Ez az – egyelőre persze virtuális – siker egyrészt tudatos stratégia eredménye, másrészt pedig a Macron-adminisztráció által kezdeményezett népszerűtlen, sok dühöt és keserűséget felszínre hozó nyugdíjreform hozadéka.
2022-es tanulságok
Mivel Marine Le Pen legnagyobb problémája a 2022-es kampányban a kormányképesség látszatának a hiánya volt, az RN a 2022-207 közötti ciklust arra tette fel, hogy ezt a problémát kezeli. Marine Le Pen ezért nem vette vissza az ideiglenesen átadott pártelnöki pozíciót a 27 éves Jordan Bardellától, hanem a 89 fősre duzzadt nemzetgyűlési frakció vezetését vállalta magára. Ebben a pozícióban Le Pen szakpolitikával foglalkozhat, ha úgy tetszik, felkészülhet, és káderképzést is folytathat. Utóbbi sem elhanyagolható kihívás: az RN eddig azt sem tudta elhitetni, hogy képes lenne kiállítani egy kormányra elegendő kompetens embert. A frakció erre is alkalmas keltető lehet.
A radikális jobboldali képviselők e stratégia keretében a lehető leginkább igyekeznek besimulni a Nemzetgyűlés munkájába. Az utasítás az volt, hogy visszafogottan, szépen öltözve és beszélve dolgozzanak (ez általában sikerül, leszámítva a stratégiagyilkos kivételeket). Az RN-képviselők gyakorlatilag hagyják, hogy a radikális baloldal legyen „a balhés frakció” az alsóházban. Utóbbi azért fontos, mert a nyugdíjreform körüli elégedetlenségből így a Nemzeti Tömörülés sokkal hatékonyabban tud profitálni, mint a baloldal. Pedig a baloldal sokkal többet és sokkal látványosabban dolgozott az intézkedés ellen – igaz, a baloldalon belső problémák is nehezítik a hatékony politizálást.
Ha valami most tehát működik a Nemzeti Tömörülés számára, az nem más, mint a türelmes kivárás.
Szétbeszélés vagy sokszínűség?
Az említett fiatal pártelnök, Jordan Bardella személye különösen érdekes a 2027-es stratégia szempontjából. Bár volt személyes-szentimentális kötődése a Le Pen-klánhoz, nem a szűken vett család tagja. Nincs okunk azt feltételezni, hogy nem továbbra is Marine Le Pen informális befolyása érvényesül az RN-ben, ugyanakkor Bardella kétségkívül új színt hoz a radikális párt imázsába.
Nem is akármilyet: külvárosi gyerekként pontosan azt a „népi szavazóréteget” tudja megszólítani, amelyet Marine Le Pen 2027-re még szeretne bezsebelni.
Bardella népszerűsége továbbá lehetővé teszi a párt ideológiai profiljának a néppártosítását is, ami a kormányzásra való felkészülésnek kockázatos, de fontos eleme. Kockázatos, mert a kemény mag csalódhat a visszafogottságban, a kevésbé markáns üzenetekben, de fontos is, mert a szükséges szavazatszám csak így szerezhető meg. Bardella például egészen más nótát fúj ukrán-ügyben, mint a mentora. Ezt értelmezhetjük belső vitaként (mint hogy kívülről annak látszik), de úgy is, mint tudatos, stratégiai zavarkeltést:
lehet, hogy megkezdődött egy többszólamúság, esetleg egy fordulat előkészítése.
Kényes egyensúly
A fő kihívás a következő négy évben az RN számára: nem hibázni. Az RN és Marine Le Pen most annyira jól áll, hogy innen szinte már csak veszíthet. Ezért nem szabad különösebben meglepődnünk azon, hogy Marine Le Pen például kritizálja Giorgia Meloni olasz kormányfőt, mondván, túl sokat enged kormányon az értékeiből. Meloni és Le Pen más európai frakcióhoz is tartoznak, másrészt Le Pen más stratégiai pozícióban is van, mint Meloni. Négy évvel a választás előtt az RN mérséklődhet, de nem korlátlanul, mert nem kormányoz, és van erős radikális jobboldali ellenzéke. Ezt a jobboldali ellenzéket, amelyet Éric Zemmour neve fémjelez, az RN jelenleg szinten, 5-10% között tudja tartani,
de ha túl gyorsan, túl centrista politikát kezd folytatni, akkor ez a radikális ellenzék akár meg is erősödhet a kárára.
Klasszikus kampányjáték folyik tehát: a cél első körben a radikális bázist egyben tartani, aztán lehet ráfordulni a hajrára. (Ráadásul mindezt úgy kell megoldania a pártnak, hogy közben a mérsékeltek se szaladjanak szét, nekik szól a „tiszteletreméltósági” stratégia a Nemzetgyűlésben.) Eközben a politikai elit többi szereplője értelemszerűen abban érdekelt, hogy minden pillanatban felmutassa az RN-t és Le Pent mint radikális veszélyforrást, hogy ezeket a mérsékelteket elijessze és leválassza a Nemzeti Tömörülésről.
