Az e heti Durham-jelentés a legközelebbi bizonyíték arra, hogy a mainstream médiával együttműködve működő Deep State (magyarul mély állam) igenis létezik – írja Peter von Buren a Spectator World oldalán.
A 306 oldalas végleges jelentést John Durham volt amerikai ügyész írta, akit a Mueller-jelentés nyomán választottak ki, hogy megvizsgálja a „Kereszttűz hurrikán művelet” néven ismert FBI-nyomozást.
Durham ebben a végső jelentésben az egyetlen átfogó áttekintést nyújtja arról, amit „Russiagate”-nek neveztek el, és megmutatja, milyen közel került az amerikai demokrácia ahhoz, hogy a Mély Állam keze által elbukjon.
Most már lehet tudni, hogy az FBI az oroszok által előállított dezinformációt vette át, és ezt használta fel arra, hogy igazolja a Trump-kampány elleni kémkedést.
Durham rövid összefoglalója: az FBI akarva-akaratlanul vagy hihetetlen hanyagság révén részt vett egy olyan információs műveletben, amelynek célja először Donald Trump távol tartása a Fehér Házból, és ha ez nem sikerül, akkor a hivatalból való kiűzése.
Az akciót a Clinton-kampány finanszírozta, amely Christopher Steele volt brit hírszerzőtisztnek fizetett, hogy készítsen egy „dossziét”, egy olyan jelentést, amely az Igor Dancsenko (akit az FBI 2011-ig orosz kémként vizsgált) által hozzá eljuttatott orosz dezinformáción alapul.
A (dez)információk átvilágítása vagy kivizsgálása nélkül az FBI a dossziét egy gyanús ausztrál diplomatától kapott tippel együtt arra használta fel, hogy teljes körű megfigyelést indítson Donald Trump és társai ellen, és közben hazudott a FISA-bíróságnak. Ez volt az első ismert eset az amerikai politikatörténetben, amikor ilyesmire vállalkoztak. A cél a Trump-kampány és az orosz kormány közötti összejátszás kimutatása volt. Amikor ez nem sikerült, az FBI átállt arra, hogy a Mueller-jelentés mögött álló adatok nagy részét szolgáltassa.
Ezt a jelentést arra tervezték, hogy egy hivatalban lévő elnököt megbuktasson – vádemelés vagy vádemelés útján -, és ha ez is kudarcot vallott, akkor a hivatali idejének nagy részére megfosztja a hatalmától. A szerző szerint, ha ezt valaki puha puccskísérletnek akarja nevezni, nem jár messze az igazságtól.
Ami az FBI-t illeti, a Durham-jelentés kíméletlenül megmondja, hogy „nem tudták teljesíteni fontos küldetésüket, a törvényekhez való szigorú hűséget”. Hogy „a legjobb esetben is könnyelműen viszonyultak a pontossághoz és a teljességhez”. Hogy az Iroda „figyelmen kívül hagyott olyan jelentős felmentő információkat, amelyeknek nyomozati visszafogottságra és újbóli vizsgálatra kellett volna késztetniük… egyértelmű lehetőségek voltak arra, hogy elkerüljék a hibákat és megelőzzék a károkat, amelyek abból adódtak, hogy olyan súlyosan hibás információkat fogadtak el, amelyeket nem elemeztek és nem értékeltek megfelelően”.
Durham nagyvonalúan nem állítja, hogy az FBI szándékosan járt el inkompetens módon (borzongató azonban visszaemlékezni arra, hogy Peter Strzok és Lisa Page FBI-ügynökök sms-eket váltottak, amelyekben ez állt: „Page: Trump soha nem lesz elnök, ugye?”. Strzok: „A pletykák szerint Page nem lesz elnök: Strokz: ‘Nem, nem lesz. Meg fogjuk állítani.”), hagyva némi teret a kezdő hibáknak, például annak, hogy nem ellenőrizték Christopher Steele forrásait és módszereit.
Aktív vagy hallgatólagos támogatás volt ez az FBI részéről? Durham nem mondja meg.
Mindez arra utal, hogy Robert Mueller miért sétált olyan közel a vádemelés határához, és miért hátrált meg. Ha a vádiratai nem állták volna meg a helyüket a bírósági vizsgálat során, akkor az egésznek a felelősei lelepleződtek volna. Mueller a szeretett FBI-t védte a kritikától, amelyet Durham most leplezett le. Mueller munkájának középpontjában elfogultság állt, amely megakadályozta, hogy az ügynökök gondosan megvizsgálják a bizonyítékokat.
Christopher Steele eközben aranyat ért Clinton számára: rávette az FBI-t, hogy indítson teljes körű vizsgálatot, amely magában foglalta a lehallgatást, a mézesmadzagot és a külföldi ügynököket – mindez Mueller három évéhez és egyenesen az impeachment ajtajához vezetett.
Steele második csapásiránya a média volt. Steele forrásként állította be magát a dossziéval kapcsolatban az engedelmes médiának anélkül, hogy felfedte volna előttük, hogy ő a dokumentum szerzője. Ez az információs hurok azt a látszatot keltette, hogy egy másik szervezet megerősítette a dosszié tartalmát, holott valójában Steele titokban saját magát erősítette meg.
A hírszerzésben az információ befogadója számára ez az úgynevezett keresztszennyeződés, egy amatőr hiba, amellyel az FBI-nak látszólag semmi baja. Az átverés egyben fedezetet is teremtett az összes politikus és hírszerző számára. Elmehettek a főnökeikhez, és azt mondhatták, hogy a New York Times talált egy forrást, amely megerősítette azt, amit Steele-től hallottak.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.