Nem távolítja el a „zsidó kocát” a német székesegyház

Helyette inkább egy köztes megoldással álltak elő a középkori antiszemita szobor kapcsán.

Nem távolítják el a Brandenburg an der Havelben található Szent Péter és Szent Pál székesegyház egyik középkori antiszemita szobrát – közölték hétfőn egyházi tisztviselők.

A „Judensau” (zsidó koca) szobrot, amely egy körülbelül két méter magasan lévő oszlopba van vésve, ehelyett letakarják – közölte honlapján az egyházkerület.

A szobor eltávolítása és máshol történő, történelmi magyarázattal kísért kiállítása is szóba került, de statikai okokból és a szobor problémás terrakotta anyaga miatt lehetetlennek ítélték

– közölte Christian Staeblein püspök, az egyház felügyelőbizottságának elnöke.

Ekkor döntöttek úgy, hogy „egyfajta vizuális megszüntetéssel” élnek. Staeblein szerint így a szobor továbbra is rendelkezésre áll majd a zsidógyűlölet e középkori formájával való történelmi foglalkozáshoz.

Staeblein tisztázta, hogy „sem a domborműből áradó antiszemita üzenetet, sem az egyházak bűnösségét a zsidógyűlölet és az antiszemitizmus előmozdításában nem vonják kétségbe”. Hozzátette, hogy most azt tekinti feladatának, hogy „tudatosan és megfelelő módon kezelje ezt a súlyos, szégyenletes örökséget”.

Jogerősen helyén maradhat a „zsidó disznó” Németországban

A német legfelsőbb bíróság szerint „nem képez az eltávolítást szükségessé tévő szabályszegést”.