Lázár János volt tanácsadója nyerte a Mazsihisz elnökválasztását

A Mazsihisz közgyűlése nagy többséggel, 70 szavazat mellett, 35 ellenében Grósz Andort, a Kecskeméti Zsidó Hitközség elnökét, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) alapítvány elnökét választotta Heisler András utódjának.

A Mazsihisz közgyűlésről szóló beszámolója szerint a szavazást megelőző rövid beszédében dr. Grósz Andor a vallásoság fontosságát hangsúlyozta.

„Grósz Andor legfontosabb célja, hogy a Mazsihisz jobb vallási szolgáltatást nyújtson, a vallási élet, a magyar neológia fontossága a legfontosabb. A vallási élet megerősítése, a zsidó közösségi célok fejlesztése kerüljön előtérbe.

Nyugalom, biztonság, a Mazsihisz érekeinek megalkuvás nélküli képviselete”

– olvasható a Mazsihisz Facebook-oldalán közétett beszámolóban.

Grósz hangsúlyozta, hogy célja, hogy a Mazsihisz ne politikával, hanem a szervezet vallási építésével foglalkozzon.

„A zsidó élet megéléséhez színvonalas szolgáltatás kell nyújtani. Szervezeten belül abba kell hagyni az ellenségeskedést, közös úton kell mennünk a sikerért”

­– mondta.

Grósz Andor rövid életrajza

Grósz 1951-ben született Győrben. Egyetemi tanulmányait a Szentpétervári Katona-orvosi Akadémia Általános Orvostudományi Karának repülőorvostan szakán végezte, ahol 1977-ben szerzett diplomát. 1977-től 1983-ig a Magyar Honvédség hivatásos tisztjeként csapatorvosi szolgálatot teljesített. 1983-tól az MH Kecskeméti Repülőkórházban működő Repülőorvosi Bizottság szemészeti osztályának vezetője.
1985-ben szemészetből, 1989-ben repülőorvostanból tett szakvizsgát. 1991-ben sikerrel védte meg kandidátusi disszertációját. 1992-ben megkapta Ph.D. fokozatot. 1997-ben kinevezték a Repülőorvosi Kutatóosztály vezető főorvosává (MH repülő-főszakorvossá) és előléptették ezredessé. 1998-ban habilitált a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen. Még ugyanebben az évben megkapta az egyetemi magántanári címet. 2000-ben egészségügyi menedzserdiplomát szerzett a Semmelweis Egyetemen és megbízást kapott a SZTE ÁOK Repülő- és Űrorvosi Tanszékének vezetésére, majd 2001-ben kinevezték tanszékvezetővé. 2005-2007 között a MH Kecskeméti Repülőkórház Főigazgatójaként tevékenykedett, majd 2007-2011-ig a Honvédelmi Minisztérium Állami Egészségügyi Központ Katonai főigazgató helyetteseként. 2011-2012 –ben a Kecskeméti Repülőorvosi Alkalmasságvizsgáló- és Kutató Intézet Igazgatója volt.

Grósz Andor politikai kapcsolatai

2014-től Lázár János főtanácsadója, a Mazsihisz elnökségi tagja, és a kecskeméti zsidó hitközség meghatározó szereplője.

Egy 2014-es, Népszabadságnak adott interjúban Lázár János Grósz személyéről úgy nyilatkozott, a lap kérdésére, hogy tudniillik Grósz Andor  kinevezése miatt mégsem támadták Lázárt a jobboldalról, annak ellenére, hogy neki is ellentétes a véleménye az Orbán-kurzuséval.

„Csak megerősíteni tudom, nekem azok jelentenek igazán segítséget – vagy azok tudják a legjobb tanácsokat adni -, akik számos kérdésben nem értenek egyet velem. A vita lehetőségéről, a másként gondolkodók vagy más véleményt vallóknak a meghallgatásáról, a szempontjaik figyelembevételéről nem tudok a munkám során lemondani. Polgármesterként is ezt az utat jártam és a jövőben is ezt tervezem.”

2015-ben Lázár János Grószt nevezte ki a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány kuratóriumi elnökének. Ebben az időben lesz Grósz Lázár János főtanácsadója is.

A Magyar Narancs ekkor, a kinevezésről beszámoló hírben azzal támadta Grószt, hogy a kinevezéshez , illetve, hogy nincs meg a megfelelő előképzettsége és szakmai tapasztalata, ennek ellenére Grósz „karrierje a Kádár-korszak óta egyenesen ível felfele”.

A lap Grósz tanácsadói tiszteletdíját is nehezményezi:

„Grósz történészi, múzeumi szakmai tapasztalatokkal egyáltalán nem rendelkezik, viszont elmondhatja magáról, hogy – egy tavalyi összegzés szerint – ő volt a Miniszterelnökség legjobban fizetett tanácsadója: havi egymillióért súgott Lázár Jánosnak”.

Grósz tiszteletdíját 2015-ben a Blikk is megírta, felhívva a figyelmet arra, hogy „a legjobban fizetett tanácsadó Grósz Andor, akivel január közepén állapodott meg a Miniszterelnökség. Ő előreláthatólag év végéig havi egymillióért – összesen tehát akár 11,5 millió forintért – foglalkozik szakpolitikai stratégiák és állásfoglalások kidolgozásával, szakmai tanácsok nyújtásával”. Az üggyel (Grósz tiszteletdíjával) 2014-ben az Index is foglalkozott.

Szerkesztőségünk gratulál a Mazsihisz új elnökének megválasztásához, és munkájához sok sikert kíván!

A bagoly és a veréb

Lapunk főszerkesztőjének, az EMIH kommunikációs igazgatójának válasza Frölich Róbert országos neológ főrabbi Népszavában megjelent írására.