Kijevben teszteli Ukrajna az izraeli rakétafigyelmeztető rendszert

A héten megkezdte működését Kijevben egy izraeli rakétatámadásokra figyelmeztető korai előrejelző rendszer – közölte szerdán Jevgen Kornicsuk, Ukrajna izraeli nagykövete.

Kornicsuk azóta kérte Izraeltől a rakétafigyelmeztető rendszert, hogy Oroszország tavaly megszállta Ukrajnát. Az előző kormány megígérte a rendszert Ukrajnának, de a nagykövet Benjámin Netanjahu miniszterelnök személyes közreműködésének tulajdonította a projekt gyors megvalósulását.

„Remélhetőleg gyorsan telepítik a figyelmeztető rendszert, és az összes nagyvárosba hasonlót telepíthetünk. Az ukrán kormány hat olyan várost ellenőriz, ahol több mint egymillió lakos él, és  izraeli technológiát fogunk használni, hogy segítsünk megmenteni az emberek életét”

– mondta a nagykövet.

A rendszer azonosítja a rakéták fajtáját, és lemodellezi, hogy hova fognak lezuhanni, hogy leszűkítse azt a sugarat, amelyben a lakosok veszélyben lehetnek. Azt is kiszámítja, hogy mennyi idő áll rendelkezésre az adott területen élőknek, hogy menedéket keressenek.

„Ez nagyon fontos a polgári és katonai infrastruktúránk szempontjából. Ez egy olyan berendezés, amely lehetővé teszi számunkra, hogy életeket mentsünk” – jelentette ki Kornichuk.

Izrael az aknamentesítésben is segíti Ukrajnát, amit Eli Cohen külügyminiszter a héten Brüsszelben az uniós tisztviselőkkel folytatott megbeszélésein is felvetett.

Kornichuk kifejtette, hogy „az elmúlt hat hónapban Izrael területének kétszeresét szabadítottunk fel, amely tele van aknákkal.”

Ukrajna vezető aknamentesítési szakértője korábban az izraeliekkel együtt dolgozott Afrikában, magyarázta a nagykövet, így nem szenvednek hiányt a tudásban, de a terület olyan nagy, hogy több felszerelésre, különösen robotokra van szükségük a munka elvégzéséhez.

Kornicsuk elmondta, hogy az izraeli tisztségviselőkkel folytatott minden találkozóján hangsúlyozza, hogy az Oroszországnak fegyvereket eladó Irán fényében Kijevnek és Jeruzsálemnek „közös ellensége” van.

Kornichuk szerint iráni drónok naponta támadják Ukrajnát, és bár országa 90%-os sikerrel lövi le őket, a maradék 10% jelentős károkat okoz.

„Többet kell tennünk együtt” – mondta a nagykövet.

„Az ukrán elnöknek megvan a politikai súlya ahhoz, hogy befolyásolja az európai vezetőket az iráni atomprogram leállítása érdekében… és több szankciót vezessen be Iránnal szemben”.

Oroszország számos ukrán város ellen indított légicsapásokat

Uman városában egy társasházat ért találat.