Százhuszonöt éve, 1898. május 3-án született Golda Meir, Izrael egyik alapítója, a zsidó állam negyedik, egyben eddigi egyetlen női miniszterelnöke, aki a világon harmadik nőként tölthetett be kormányfői tisztséget, és aki már Margaret Thatcher előtt kiérdemelte a Vaslady címet.
Golda Mabovics néven Kijevben látta meg a napvilágot. Hét testvére közül öt korán meghalt, a felnőtt kort csak Golda és két nővére élte meg. A szegénység és a pogromok elől a család 1906-ban kivándorolt az Egyesült Államokba. A fiatal lány új hazájában szervezőképességével és a politika iránti érdeklődésével is kitűnt kortársai közül. Amikor anyja tizennégy évesen férjhez akarta adni, fellázadt és Denverben élő nővéréhez menekült, s csak egy év múlva tért haza Milwaukee-ba. Elvégezte a tanítóképzőt (bár soha nem tanított), a cionista ifjúsági mozgalom fontos személyisége lett. Huszonegy évesen saját akaratából ment férjhez a nővére házában megismert Morris Meyersonhoz, akivel 1921-ben „alijázott”, a Szentföldre, az akkori Palesztinába költözött.
A Merhavija kibuc (cionista-kommunisztikus, önellátó közösség) lakói lettek, ahová állítólag csak azért fogadták be őket, mert volt gramofonjuk. Meyerson belebetegedett a megpróbáltatásokba, ezért három év múlva Jeruzsálembe költöztek, ahol két gyermekük született. Férjétől 1928-ban, amikor a Hisztadrut szakszervezeti szövetség titkára lett, külön költözött, arról csak halála után nyilvánosságra került leveleiből szerzett tudomást a világ, hogy ismét szerelmes lett. Pályafutása felfelé ívelt, bekerült a Cionista Világszervezet vezetésébe, 1940-től a befolyásos politikai erővé vált Hisztadrut politikai vezetője volt. A második világháború alatt a Zsidó Ügynökség (Szohnut) keretében szervezte a zsidók illegális bevándorlását.
Amikor 1948. május 14-én, a palesztinai brit mandátum megszűnésekor kikiáltották Izrael Államot, ő is aláírta a függetlenségi nyilatkozatot. Napokkal később arab női ruhába öltözve titkos küldetést hajtott végre, sikertelenül próbálta lebeszélni I. Abdalláh jordániai királyt arról, hogy részt vegyen az arab államok új szomszédjuk ellen indított háborújában. Még 1948-ban moszkvai nagykövet lett és sikerült jó kapcsolatokat kiépítenie Sztálinnal és Molotov szovjet külügyminiszterrel, jelenléte bátorítóan hatott az oroszországi zsidóságra is. Állomáshelyéről 1949 elején távozott, mert megválasztották a parlament (kneszet) tagjának. Kormánytagként a kulcsfontosságú munka- és szociálisügyi miniszteri tisztséget töltötte be, és sikerült megoldania a nagy számban érkező bevándorlók lakhatását és munkába állítását.
Amikor 1956-ban külügyminiszterré nevezték ki, Ben Gurion a legenda szerint azt mondta, hogy ő az egyetlen férfi a kormányában. Ben Gurion óhaja az volt, hogy a kabinet tagjai héber nevet viseljenek, így lett Golda Meyersonból Golda Meir. A posztról tíz év után fáradtságra és betegségre hivatkozva mondott le, párttársai nyomására azonban átvette a frakciókra szakadt Izraeli Munkapárt vezetését. A pártot két év alatt sikerült egyesítenie, ezután 1968-ban ismét visszavonult.
A nyugalmat nem élvezhette sokáig, Lévi Eskól miniszterelnök 1969-ben bekövetkezett halálakor őt kérték fel, hogy vezesse Izraelt az Eskól megbízatásából még hátralévő kilenc hónapig. A hetvenéves, gyakran gyengélkedő asszony végül öt évig maradt hivatalban, miután pártja megnyerte a választásokat. Izrael negyedik, egyben a világ harmadik női miniszterelnöke megválasztásakor hazája az 1967-es hatnapos háborúban aratott győzelem lázában élt, ezért nem látta értelmét az érdemi tárgyalásoknak a palesztinokkal. Szavai szerint „A béke akkor jön el, ha majd az arabok jobban szeretik gyermekeiket, mint ahogy minket utálnak”. Ugyanakkor a térség békéje érdekében nem zárkózott el a tárgyalásoktól a zsidó állam szomszédaival, a területet békéért elvtől.
Az 1972-es müncheni olimpián izraeli sportolók ellen elkövetett merénylet után ő adott parancsot a tettesek, egy palesztin terrorszervezet tagjainak felkutatására és likvidálására. Hivatali ideje alatt sikerült biztosítania az Egyesült Államok gazdasági és katonai támogatását, ami kulcsfontosságúnak bizonyult az 1973 októberében kitört jóm kippúri háborúban. Bár a meglepetésszerű egyiptomi és szíriai támadás kezdetben összeomlással fenyegetett, a zsidó állam súlyos vérveszteségek árán győztesen került ki a háborúból. Az év végi választások után Meir még képes volt koalíciós kormányt felállítani, de 1974. április 10-én lemondott hivataláról.
Az izraeli közéletnek fontos szereplője maradt, 1975-ben megjelent önéletírása megerősítette a közvéleményben róla kialakult képet „a nemzet nagymamájáról”, aki a szükség órájában a helyzet magaslatára emelkedett. Golda Meir 1978. december 8-án halt meg, és csak ekkor hozták nyilvánosságra, hogy tizenkét éve leukémiában szenvedett. Izrael legnagyobbjainak végső nyugvóhelyén, a jeruzsálemi Herzl-hegyen temették el.
Golda Meir karizmatikus személyisége kitörölhetetlen nyomot hagyott a heves politikai viszályok jellemezte országban, ahol rendre őt választották meg a világ legcsodálatraméltóbb asszonyának. A nevét világszerte több iskola, könyvtár, közterület viseli. Életéről több több film készült, 1982-ben Ingrid Bergman utolsó szerepeként az idős politikusnőt játszotta el. A 2006-os Ó, Jeruzsálem című francia filmben az amerikai Tovah Feldshuh alakította, aki a Golda’s Balcony című Broadway-monodrámában is megszemélyesítette, Mészáros Márta 2009-es Utolsó jelentés Annáról című filmjében Beata Fudalej lengyel színésznő alakításában mint Kéthly Anna vendége, jó barátja jelenik meg. Legutóbb Helen Mirren formálta meg a Golda című életrajzi filmben Guy Nattiv rendezésében, a jóm kippúri háború alatt játszódó alkotást az idei Berlinalén mutatták be.
