Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam feltételezett vezetőjét Szíriában

Törökország „semlegesítette” az Iszlám Állam nevű szélsőséges milícia feltételezett vezetőjét egy szíriai bevetés során – közölte vasárnap Recep Tayyip Erdogan török elnök.

Az Anadolu állami hírügynökség szerint Erdogan a TRT Türk török műsorszolgáltatónak azt mondta, hogy az Abu Huszein al-Kurasi fedőnevű férfit a török hírszerző szervezet (MIT) által szombaton végrehajtott műveletben „semlegesítették”. „Az MIT hosszú ideje követte al-Kurasit” – mondta Erdogan. Hozzátette: „folytatni fogjuk a harcot a terrorszervezetekkel, minden megkülönböztetés nélkül”. Ankara a „semlegesített” kifejezést használja a megölt vagy elfogott fegyveresekre. Törökország 2020 óta állomásoztat csapatokat Észak-Szíriában, és szíriai megbízottjaival ellenőrzi az északi területeket.

A török hírszerzés és a törökök által támogatott helyi katonai rendőrség szombaton lezárta az északnyugati Afrin régióban lévő Dzsindiresz városától északra fekvő területet, mintegy 10 kilométerre a török határtól.

Az AFP francia hírügynökség által megkérdezett lakosok elmondták, hogy a művelet egy elhagyatott tanyát vett célba, amelyet iszlám iskolaként használtak.

Az Iszlám Állam tavaly november 30-án bejelentette előző vezetője, Abu al-Hasszán al-Hasemi al-Kurasi halálát, a körülmények pontosítása nélkül. A terrorszervezetben helyére Abu Huszein al-Kurasi lépett.

Az Iszlám Állam évekig nagy területeket ellenőrzött Irakban és a szomszédos, háború sújtotta Szíriában. A szélsőséges milícia mindkét országban katonai vereséget szenvedett, de fegyveresei továbbra is aktívak, és több támadást hajtottak végre a két országban. Idén április 16-án legalább 41 ember, köztük 24 civil halt meg az országban két, a dzsihadista csoportnak tulajdonított támadásban, amelyek homoki szarvasgombagyűjtők és pásztorok ellen irányultak.

Washington 2019 októberében jelentette be, hogy egy amerikai műveletben meghalt az Iszlám Állam akkori vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi. Két utódját 2022 februárjában és novemberében ölték meg Szíriában.

Már megint meghalt az Iszlám Állam vezetője

Abu al-Haszán al-Hasemi al-Kurasi a terrorszervezet harmadik „kalifája” volt.