Biden minisztériuma perel, mert Tennessee nem akarja kiskorúak nemi átalakítását

Az Igazságügyi Minisztérium szerdán pert indított Tennessee új törvénye ellen, amely megtiltja a nemi átalakítást (hormonkezelést és műtéti átalakítást is)a kiskorúak számára, és amely július 1-jén lép hatályba.

A minisztérium bírósági beadványában azzal érvel, hogy a jogszabály sérti az amerikai alkotmányt – írja az Axios.

Az SB 1 néven ismert törvényjavaslat kimondja, hogy az egészségügyi szolgáltató nem végezhet vagy ajánlhat fel semmiféle nemi átalakító ellátást kiskorúaknak.

Ennek megtétele esetén a szolgáltatót a kiskorúak, a gyámjuk vagy az állam főügyésze által indított perek kockázata fenyegeti.

Henry Leventis, Tennessee középső körzetének ügyésze nyilatkozatában azt mondta, hogy a törvényjavaslat „sérti Tennessee néhány legsebezhetőbb” állampolgárának alkotmányos jogait.

A támogatók a gyermekek védelmére tett erőfeszítésként fogalmazták meg a Tennessee államban a demokraták által „nemi hovatartozást megerősítő ellátás”-nak nevezett nemi átalakítás tilalmát, amelyet Bill Lee (R) kormányzó a múlt hónapban írt alá.

A Tennessee ellen indított per, amelyet egy csoportokból álló koalíció, köztük az Amerikai Polgári Szabadságjogi Unió és a Lambda Legal múlt héten nyújtott be, azt állítja, hogy a hormonokhoz vagy a pubertásblokkolókhoz való hozzáférés elvesztése pusztító következményekkel járhat a „transznemű gyermekek” és családjaik számára.

Lee kormányzó egy szerda esti nyilatkozatában a DOJ perét „a legrosszabb szövetségi túlkapásnak” nevezte és hozzátette: „Skrmetti főügyész úrral együtt fogunk dolgozni, hogy visszavágjunk a bíróságon, és kiálljunk a gyerekekért”.

Chris Rufo: A gyerekek védelme a pornográf tartalmaktól nem cenzúra

Ron DeSantis floridai kormányzó korábbi tanácsadója lapunknak beszélt arról miként lehet azok ellen harcolni, akik lebontanák az amerikai rendszert. Hajdú Tímea interjúja.

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.