Pórul jártak az izraelieket bojkottáló tunéziai sakkozók

Az izraeli játékosokat bojkottáló tunéziai sakkozókat kizárták a versenyből.

Három tunéziai sakkozónak kitették a szűrét a nemrég Görögországban megrendezett FIDE iskolai sakkvilágbajnokságról, amiért 12 alkalommal bojkottálták az izraeli játékosokat.

Az egyik bojkottált sakkozó a kilencéves Noam Sasson volt, aki tavaly megnyerte a sakk Európa-bajnokságot.

„Apámmal és az edzőmmel együtt jöttem a bajnokságra, és nagyon szerettem volna minden bajnoki mérkőzésen játszani, és büszkén képviselni Izraelt”

– mondta.

„A világ minden tájáról érkezett résztvevőkkel találkoztam itt, és mindig is jobban szerettem a táblán játszani, mint a pálya szélén ülni. Remélem, hogy az a fiú, aki bojkottált engem, remélem nem utál, és a jövőben játszhatunk együtt.”

Miután a játékosok szülei több e-mailt is küldtek a szervezőknek, az izraeli játékosokat bojkottáló három tunéziai játékost eltávolították a kilencedik és az utolsó fordulóban való részvételtől.

Jevgenyij Levitan, aki elkísérte lányát, Liel-t, többször is fellebbezett a szervezőkhöz a bojkottok miatt, mondván, hogy a bojkottok ellentétesek a játék szellemével.

Lior Aizenberg, a „Chess4All” klub vezetője precedensértékűnek nevezte a lépést a sakkozói közösségben, és reményét fejezte ki, hogy ez elrettenti az arab országok résztvevőit az izraeli játékosok bojkottálásától.

Egy 8 éves izraeli fiú nyerte az európai sakkbajnokságot

A 8 éves Sason egy török játékossal vívott hosszú mérkőzés után lett korcsoportja első helyezettje.