Keleti Ágnesről neveztek el tornászcsarnokot Izraelben

Benkő Levente nagykövet ma Netanján részt vett a Wingate Testnevelési és Sportintézet Keleti Ágnesről elnevezett csarnokának ünnepélyes átadóján – adta hírül az izraeli magyar nagykövetség.

A nagykövetség beszámolója szerint az eseményen Keleti Ágnes barátai, egykori tanítványai mellett Shay Abrahamy, a Wingate Intézet igazgatója, illetve Yael Arad judo olimpikon, az Izraeli Olimpiai Bizottság elnöke is felszólaltak, majd emléktáblát avattak abban a csarnokban, ahol annak idején az ötszörös magyar olimpai bajnok izraeli tornászok egész generációit nevelte fel.

Ma, április 16-án a holokauszt magyarországi áldozataira is emlékezünk, hiszen 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása – e dátum az idén szinte egybe esik Jom Hasoával, Izrael Állam a holokauszt mártírjainak és hőseinek szentelt emléknapjával. Keleti Ágnes maga is holokauszt túlélő, aki világraszóló sikereit a világháború és a vészkorszak – családját is sújtó – borzalmait követően érte el és nyert öt olimpiai aranyérmet Magyarországnak, mielőtt az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után Izraelben települt le” – mondta Benkő Levente.

Beszédében Benkő Levente megemlékezett a magyar áldozatokról, köztük több zsidó származású kivételes sportoló tragikus sorsáról. Hozzátette:

a mai Magyarország tisztában van a történelmi felelősséggel és azzal is, hogy milyen értékes napjainkban a zsidóság reneszánszának szemtanúja lenni Magyarországon.