Bajorország nem kér a zöld ámokfutásból

Bajorország saját felelősségére kívánja tovább működtetni az atomerőműveit – idézte a Reuters Markus Söder tartományi miniszterelnök kijelentését.

Bajorország Németország legsikeresebb exportcégeiből jónéhánynak a központja, és a nagy energiaigényű országrész azt szeretné, ha a szövetségi kormány megváltoztatná a nukleáris leszerelésről szóló törvényt, hogy az ilyen atomerőműveket az egyes tartományok saját felelősségükre üzemeltethessék – mondta Söder.

„Amíg a válság véget nem ér, és a megújuló energiaforrásokra való átállás nem sikerül, az évtized végéig minden energiaformát fel kell használnunk”

– tette hozzá Söder.

„Bajorország készen áll arra, hogy vállalja ezt a felelősséget” – mondta, megjegyezve, hogy Bajorország a magfúziós kutatásban is úttörő akar lenni, és saját kutatóreaktort akar építeni.

Németország szombaton állította le utolsó három atomerőművét, köztük a bajorországi Isar II-t.

A zöldek árulása – így pénzeli a Kreml a Nyugat progresszív klímaharcosait

Oroszország és a Gazprom dollártízmilliókat költött az évek során arra, hogy az energia terén kiszolgáltatottá tegye Európát.