De nem is valami másik vallás szent könyvére, vagy esetleg az amerikai alkotmányra.
A NASA Dr. Makenzie Lystrupot nevezte ki az első női vezetővé a Goddard Űrrepülési Központ igazgatói posztjára.
Esküjét nem a Bibliára, hanem Carl Sagan 1994-es Pale Blue Dot (Halvány kék pont) című könyvére tette le.
Az Egyesült Államokban az a szokás, hogy a tisztségviselők a Bibliára teszik le az esküt, ezzel jelezve, hogy egy felsőbb hatalom áll felettük, aki előtt el kell számolniuk a tetteikért. A multikulturális Amerikában természetesen más vallás szent könyvére is le lehet tenni az esküt, és előfordult, hogy valaki az alkotmányra esküdött fel. Ez volt az első alkalom, hogy valaki úgy vette át hivatalát, hogy Sagan egyik könyvére esküdött.
Halványkék pont: A Vision of the Human Future in Space (Az emberiség jövőjének víziója az űrben) című könyvet Carl Sagan csillagász írta 1994-ben. A könyvet Voyager 1 űrszonda által 1990-ben, mintegy hatmilliárd kilométer távolságból a Földről készített híres Pale Blue Dot (Halvány kék pont) kép ihlette.