Sorozat készült Natalie Portmanről

Az HBO hamarosan debütáló sorozata egy kevésbé ismert oldalát mutatja majd be az Oscar-díjas izraeli-amerikai színésznőnek.

Az „Angel City” című sorozat májusban debütál az HBO-n és az HBO Maxon, egy női focicsapat első szezonjának történetét meséli el az amerikai Nemzeti Női Labdarúgó Ligában.

A jeruzsálemi születésű Portman alapítója és vezető befektetője a 2020 júliusában alapított és első szezonját 2022-ben játszó Angel City mögött álló, szinte kizárólag nőkből álló tulajdonosi csoportnak.

A tulajdonosi csoportban számos A-listás sportoló, vállalkozó és olyan hollywoodi sztártárok is szerepelnek, mint Serena Williams, Jessica Chastain és sokan mások.

Portman, aki alapító tagja volt a Time’s Up nevű nonprofit szervezetnek is, amely a szexuális zaklatás áldozatainak támogatásával segítette elő a Me Too mozgalmat, néhány évvel ezelőtt állt elő az ötlettel. Bár nem sportrajongóként nőtt fel, Portman a The Guardiannek elmondta, hogy a vállalkozásban meglátta a lehetőséget, hogy felhívja a figyelmet a sportban az egyenlő bérezésért tett erőfeszítésekre.

„Látva, ahogy a fiam ugyanúgy bálványozza az olyan játékosokat, mint Megan Rapinoe és Alex Morgan, mint Lionel Messi vagy Karim Benzema, rájöttem, hogy a női sportolók segítése gyorsan megváltoztathatja a kultúrát” – mondta Portman.

Portman felvetette az ötletet Kara Nortmannak, egy kockázati tőkebefektetőnek, aki a szórakoztatóipari veterán Julie Uhrmant is bevonta. Ettől kezdve a női focicsapat L.A.-be hozatalának terve egyre nagyobb lendületet vett – és egyre több magas rangú befektetőt vonzott.

„Az az álmunk, hogy a női labdarúgást ugyanolyan értékessé tegyük, mint a férfi labdarúgást a világon”

– mondta Portman.

A háromrészes HBO-sorozat a kulisszák mögötti történetet meséli el, hogyan indult el a csapat.

A sorozat előzetese itt tekinthető meg:

Angel City | Official Teaser | HBO

Executive produced by Academy Award®-winners Natalie Portman, Elizabeth Chai Vasarhelyi, and Jimmy Chin, ANGEL CITY is a gripping docuseries that goes behind the scenes and onto the pitch of the groundbreaking Los Angeles-based professional women’s soccer team, Angel City Football Club.

Natalie Portman felszedett pár kilót, és rendesen kigyúrta magát a Thor kedvéért

Ez volt az első alkalom, hogy az izraeli születésű színésznőt hízásra kérték fel egy szerep miatt.