Kiállítják a Szentély menórájának eddig ismert legkorábbi ábrázolását

Kiállítják a Szentély menórájának eddig legkorábbi ismert ábrázolását az újonnan megnyíló Davidson Központban – írja a Zsido.com.

A jeruzsálemi Óvárosban, a Templom-hegy lábánál fekvő múzeum többéves felújítás után most újranyitott kiállításán többek közt látható lesz egy érme az utolsó hasmóneus király korából, 107 évvel a második Szentély lerombolása előtti időből.

A kiállítás segítségével a látogatók ősi emléktárgyak, innovatív technológia, művészi ábrázolások és interaktív galériák segítségével ismerhetik meg a főváros, Jeruzsálem történelmét. A Davidson Központ felújításában az Izraeli Régészeti Hatóság szakértői is részt vettek. A kiállításon többek között látható néhány, az első Szentély idejéből származó, nagyjából 2700 éves lelet. Köztük szerepel az az érme, melyen a „JRSLM” felirat olvasható. A múzeumon belül egy külön részleget kizárólag a menóra történetének szenteltek. Itt látható II. Antigonusz Matatiász, a hasmóneus dinasztia utolsó királyának idejéből származó érme, mely a menóra legrégebbi, általunk ismert ábrázolását tartalmazza.

„Ez a menóra legrégebbi ismert művészi ábrázolása, a második Szentély lerombolása előtt 107 évvel keletkezett”

– mondta dr. Juvál Báruch, a Régészeti Hatóság egyik vezető régésze.

A menórával foglalkozó kiállítás egyik rendkívül értékes eleme az 1950-es években felfedezett, de most először bemutatott vakolattöredék egy második Szentély korabeli temetkezési barlangból, a Jászon-sírból, melyen öt vésett menóra látható.

A Zsido.com cikkének folytatása a nem mindennapi kiállítási darabról itt olvasható.

Bereniké, a zsidó királynő, aki a Második Szentély lerombolóját szerette

Bereniké a titokzatos és ellentmondásos második templom korabeli zsidó királynő, akinek szerelmi viszonya volt Titus, későbbi római császárral.