Az amerikai külügyminisztérium a telepeseket 2005-ben kitelepítő törvény hatályon kívül helyezése elleni tiltakozásul hívta be Mike Herzog nagykövetet.
A Biden-kormányzat kedden rendkívüli találkozóra hívta be Izrael amerikai nagykövetét a Külügyminisztériumba, amelynek célja a Knesszet által elfogadott törvény elleni tiltakozás jelzése volt, amely lehetővé teszi a Júdea és Szamária (Ciszjordánia) északi részének kiürített területeire történő letelepedést – mondta egy amerikai tisztviselő a The Times of Israelnek.
Az Egyesült Államok által Mike Herzog nagykövet és Wendy Sherman külügyminiszter-helyettes találkozója után kiadott nyilatkozat szerint az amerikai tisztviselő „közölte az Egyesült Államok aggodalmát” a 2005-ös kivonulási törvény azon aspektusaival kapcsolatban, amelyek visszavonásáról a Knesszet szavazott, beleértve a telepek létesítésének tilalmát az említett terület északi részén.
A két diplomata „megvitatta annak fontosságát is, hogy minden fél tartózkodjon az olyan cselekedetektől és retorikától, amelyek tovább gerjeszthetik a feszültséget a ramadán, a pészah és a húsvéti ünnepek előtt” – közölte a külügyminisztérium, nyilvánvalóan utalva Bezalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter e hét elején tett állítására, miszerint a palesztin nép egy „kitaláció” – amely állítást az USA hétfőn külön elítélt.

Nem csodálkozom a latens antizionista DEMAGOGRATÁKON. Az antizionizmus és az antisemitizmus kéz a kézban jár!
… ami azt mutatja, hogy az amik egyre jobban kapkodnak.
Dehogy. Rengeteg vicc kezdődik így.
Két zsidó beszélget …
Nem kell az ajvék.
Sherman was born in Baltimore, Maryland, to a Jewish family.
https://en.wikipedia.org/wiki/Wendy_Sherman
Szóval zsidó belügy.
Tudtommal KGB találta ki Arafatnak a palesztin nép fogalmát az 1960-asévekben politikai okokból. Pedig ők egyszerűen csak különböző időpontban Izrael területére bevándorolt arabok.
Az eredeti ” palesztinok” – nalatok- ” filiszteusok”- osi, Egei- Tenger- i nep ( heberul- plistim= a betolakodok), akik az osi Izrael tengerparti varosaiban ( is) eltek(Gaza,Askelon). A Bibliaban is megjelentek ( Goliat, Delila), Saul es David is
harcoltak ellenuk.
Kesobb- eltuntek, v. beolvadtak.
Ujra emlites van roluk, a Bar- Kochba vezette felkelesnel,i.u
132-135, a Provincia Judea a zsido nep szabadsagharca Roma ellen.
Hadrianus csaszar kegyetlenul megtorolta a felkelest, es a teruletet a regi ellensegrol,
( plistim)- Palesztinanak nevezte.
Tehat, semmi koze- a mai ” palesztinok” hoz, annal is inkabb, mert nem voltak semita nep.
Tehat- Palesztina- kesobb – foldrajzi fogalom lett.
Igy voltak pl. ” palesztin” zsidok ,arabok,druzok,keresztenyek.
Amit leírtál abba igazad van. Ezzel tisztába vagyok én is. Ettől függetlenül igazam van nekem is. Mert Palesztina mint földrajzi fogalom a Bar Kohba felkelés leverése után adták a rómaiak Izrael akkori területére kb. Viszont az elnyomott palesztin arab nép a KGB találmánya .Abban az időszakban (1960-as évek)Arafaton keresztül akarták meggyengíteni a zsidó államot, és a PFSZ mellé felsorakoztatni a többi arab országot is. Mivel a nyugat Izraelt támogatta, logikus hogy a szovjetek az arabok mellé álltak. Így csináltak az oroszok szegény áldozatot a palesztin arabokból hogy a világ közvéleménye szimpatizáljon velük. Tulajdonképpen így lett egy elnyomó és rasszista ország Izráelből (amivel természetesen én nem értek egyet) a KGB találmánya szerint. Ez az elv sajnos a mai napig is nagyon jól működik. Az előző posztomban erre utaltam, csak nem fejtettem ki bővebben.
Akkor lesz palesztin nép,amikor én leszek a dalai láma.”De addig folyvást küszködni kell”Joe bácsiéknak.Eddig mindenhol megdádázták Őket. Lásd: Vietnám,Korea,Kína,Afganisztán,arab tavasz.Most éppen Ukrajnára tették a zsetont.A palesztizik legyenek az ő védőszárnyaik alatt.A mi Nagykövetünknek pedig csak sírják el bánatukat naponta ötször az ég felé meredező seggel imádkozva 2024-ig!