A Newsmax nem nézi jó szemmel az izraeli törvénytervezetet

Az Izrael-barát amerikai Newsmax ezen a héten bírálta a Knesszet azon törvényjavaslatát, amely a hittérítés betiltására törekszik, mondván, hogy az „törvényen kívül helyezné a Jézusról való nyilvános beszédet”.

Evangéliumi keresztény vezetők felszólították Benjamin Netanjahu miniszterelnököt, hogy akadályozza meg a koalíciójának ultraortodox törvényhozói által javasolt törvényjavaslatot, amely börtönbüntetéssel sújtaná a hittérítést.

A törvényjavaslat – amelyet az Egyesült Tórai Judaizmushoz tartozó Moshe Gafni és Aser Jákov képviselők terjesztettek be – megtiltaná, hogy az egyik hithez tartozó emberek beszélgessenek más vallásúakkal, vagy megpróbálják meggyőzni őket, hogy fontolják meg jelenlegi vallási meggyőződésük megváltoztatását.

Különösen a kiskorúak megtérítésére tett kísérletek esnek súlyosabb elbírálás alá, és akár börtönbüntetést is maguk után vonnának.

Gafni társai szerint az intézkedést minden újonnan megalakult parlament elé újra beterjesztették az elmúlt években, de nem népszerűsítik, és nem is áll szándékukban.

Visszatérhetnek a 2005-ben kitelepített zsidók Szamáriába

Az erről szóló tövényt megszavazta több, az ellenzékhez tartozó jobboldali képviselő is.