Egy holland történész kinyomozta ki volt a csak Luka néven ismert lány, akit a sobibóri szökés vezetője egy életen át próbált megkeresni.
Az 1943. október 14-i sobibóri felkelést megelőző hetekben a felkelés vezetője, Alekszandr „Szása” Aronovics Pecserszkij barátságot kötött egy 20 éves holland lánnyal, Lukával. Pecserszkij, a moszkvai csata során fogságba esett zsidó szovjet hadnagy néhány napot töltött Sobiborban, mielőtt elkezdte volna tervezni a felkelést, amelynek célja az összes fogoly kiszabadítása lett volna. Esténként találkozott összeesküvőtársaival, hogy stratégiát készítsenek és információt cseréljenek. Luka döntő szerepet játszott e találkozók elősegítésében.
Sobibórban a férfi és női foglyok esténként találkozhattak; hogy az őrök figyelmét elterelje a férfiak összejöveteleiről, Luka mellettük ült, és úgy tett, mintha romantikus viszonyban lenne Pecserszkijjel. Egy harmadik társuk, Shlomo Leitman tolmácsként működött a két fiatal „szerelmes” között. Nap mint nap, miközben Pecserszkij és lázadó társai a lázadásuk részleteiről beszélgettek és cseréltek információkat, Luka jelenléte elterelte az őrök figyelmét.
A lázadás napján háromszáz Sobibór-lakó szökött meg a táborból; közülük 57-en élték túl a háborút, köztük Pecserszkij is.
Pecserszkij 1990-ben bekövetkezett haláláig a Szovjetunióban élt, és mindent megtett, hogy felkutassa Lukát. Bár feltételezte, hogy a nő meghalt – talán a felkelés alatt vagy valamikor a háború vége előtt -, igyekezett tisztelegni emléke előtt azzal, hogy azonosította valódi nevét. De soha nem sikerült többet megtudnia róla annál a néhány részletnél, amire a táborban folytatott beszélgetéseikből emlékezett.
2022. október 14-én Rosanne Kropman újságíró a De Volkskrant című holland napilapban „Ki volt Luka, a Sobibori felkelés múzsája és rejtélye?” címmel cikket jelentetett meg. A felkelés 79. évfordulóján írva Kropman a fiatal holland nő életrajzi adatainak járt utána.
Kropman cikke számos nyomot közöl Lukáról, amelyeket Pecserszkij háború utáni tanúvallomásaiból bányászott ki: cigarettázó, 18-19 éves, vörösesbarna hajú, Németországban született, Hollandiából deportált fiatal nő volt. Pecserszkij szerint Lukának két testvére is volt, akiket szintén elgázosítottak. Pecserszkij arra is emlékeztetett, hogy Luka apja az 1930-as évek elején kommunistaként került a nácik látókörébe. Luka büszkén mesélte Pecserszkijnek, hogy kislányként a rendőrség alaposan kikérdezte, de soha nem árulta el apja hollétét: Pecserszkij később azt mondta a vallomásaiban, hogy emiatt úgy érezte, hogy megbízhat Lukában.
Aline Pennewaard holland holokauszt-történész ezen adatok alapján döntött úgy, hogy felkutatja Luka történetét, és igazi nevét.
A Luka apjára vonatkozó információk kulcsfontosságúak voltak a lány nevének és családjának azonosításához. A történelmi tanúvallomások alapján a történész arra a következtetésre jutott, hogy a lány teljes családját a haláltáborba deportálták.
Az a lehetőség, hogy Luka apja a családdal volt, lehetővé tette a keresés kiterjesztését azokra a családokra, akiket teljes egészében Sobiborba deportáltak. Azonban sehogy se sikerült eleinte a történésznek azonosítania egy olyan nevet, amire illett volna a Luka becenév.
Végül talált egy nevet az 1943. március 17-i szállítási listán: Liselotte Karoline Rosenstiel, aki pontosan 20 évvel korábban született Neustadt an der Weinstrasse-ban, Németországban. Ez a Liselotte születésekor 20 000 lakosú festői város a német boripar központjában fekszik, és volt egy kis zsidó közössége. 1927-ben a náci párt Gauleiterének székhelye lett.
Liselotte-ot születésnapján deportálták Sobiborba, apjával, Wilhelmmel, édesanyjával, Irma Rosenstiel-Oppenheimerrel és öccsével, Alberttel együtt.
A „Rosenstiel Neustadt” Google-keresésből kiderül, hogy a Neustadtban élő Rosenstiel család 1943-as deportálásukig majdnem 20 évig küzdött a náci fenyegetéssel. Egy nemrégiben megjelent, a Neustadt-i nemzetiszocializmusról szóló írásában Gerhard Wunder leír egy testvérpárt, Julius és Wilhelm Rosenstielt, akik apjuk halála után átvették a család borászati vállalkozását. A Der Eisenhammer című náci újság 1926-os száma az egyik testvért „árulónak”, „Hitler ellenfelének” nevezte, és nyilvánosan fenyegette Németország zsidó polgárainak életét. Wilhelm Rosenstiel – folytatja a cikk – „zsidó és szeparatista”, akit „már nagyon régen lámpaoszlopra kellett volna akasztani”.
Wunder szerint 1933 után a testvérek számára túl nehézzé vált Németországban maradni. Borüzletük összeomlott a zsidó üzletekkel szembeni náci bojkott miatt, és büntetőjogi vádakkal szembesültek, valutával kapcsolatos bűncselekmények miatt. Juliust öt nap börtönre és 300 reichsmark pénzbüntetésre ítélték. Wilhelmet felmentették, de rájött, hogy napjai Németországban meg vannak számlálva. Elkezdte eladni a vagyonát azzal a céllal, hogy külföldre költözzön. 1935 decemberének végén újabb letartóztatás következett. 1937 őszén Hollandiába utazott, ahol családjával Rotterdamban telepedett le.
A történész leírja, hogy ami egyedül nem passzolt az az, hogy Liselotte Karoline-nak nem volt két testvére, ahogy Pecserszkij beszámolt Lukáról; csak egy Albert nevű testvére volt. A történész szerint lehetséges, hogy nyelvi akadályok miatt a tiszt félreértette a lányt.
A történész sikeresen megszerezte a hágai levéltárból a lány fotóját, majd felkutatott egy idős férfit, aki ismerte Liselotte Karoline-t és megerősítette, hogy Lukának becézték a szülei. A történész 80 év után megtalálta Lukát: Liselotte Karoline Rosenstielt.
Eddig azt feltételezték, hogy mind a négyen azonnal a gázkamrákba kerültek. Most már lehet tudni, hogy Liselotte-nak és édesanyjának, Irmának valahogy sikerült csatlakoznia a deportáltak azon kis csoportjához, akiket aznap kiválasztottak.
Nem tudjuk pontosan, hány nőt válogattak ki; Alex Cohen, a transzport egyetlen túlélője egy háború utáni nyilatkozatában arról számolt be, hogy a férfiakat és a nőket a megérkezés után szétválasztották, vagyis ő soha nem látta, mi történt a nőkkel. A kiválasztott férfiakat, Cohen szerint összesen körülbelül 35 főt, visszaküldték a vonaton, és másnap reggel érkeztek meg Majdanekbe, egy Lublintól körülbelül 4 kilométerre lévő táborba. A kiválasztott nők valószínűleg legalább részben a táborban maradtak: Amikor Alexander Pechersky több mint hat hónappal később, 1943. szeptember 23-án odaérkezett, Luka és az édesanyja még mindig Sobiborban voltak.
Pecserszkij szerint Lukának sikerült megszöknie a felkelés alatt. Az utolsó információ, amit Pechersky Lukáról kapott, az volt, hogy látták őt egy csoport fogoly között, akik a tábortól mintegy 50 kilométerre lévő Chełm város felé tartottak. A szovjet tiszt néhány férfival együtt levált a csoportról, hogy partizánokhoz csatlakozzanak.
Mivel Luka Rosenstielről soha többé nem hallottak, feltételezhető, hogy nem érte meg a felszabadulást.
Hogy hogyan és hol halt meg, valószínűleg mindig megválaszolatlan kérdés marad. De legalább most, 79 évvel a Sobiborból való megszökése után, a Sobibori felkelés egyik hőse visszakapta a nevét és az arcát.
A nyomozás további részleteiről itt olvashat.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a Sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
