EU határőrök segítik a migránsok kitolonconcolását Görögországból

A görög kormány és a Frontex uniós határvédelmi ügynökség együttműködési megállapodást írt alá kedden Athénban, amelynek értelmében az ügynökség támogatást nyújt Görögországnak az illegális bevándorlók kitoloncolásában, valamint szakértők bevonásával fokozottan segíti önkéntes hazatérésüket – jelentette be a görög migrációs és menekültügyi minisztérium.

A közleményben kiemelték, hogy az Európai Unió 27 tagállamának – köztük Görögországnak – közösen kell fellépnie a migránsok visszatérésének kérdésében, és elérnie azt, hogy a hazájukba visszaküldött emberek száma emelkedjen.

„A menedékjogra nem jogosult visszaküldöttek alacsony száma aláássa a menekültügyi rendszer hitelességét és annak egészét”

– mondta Nótisz Mitarákisz migrációs miniszter.

A hónap elején öt földközi-tengeri, egyúttal európai uniós tagállam – Ciprus, Görögország, Olaszország, Málta és Spanyolország – belügyminiszterei a máltai fővárosban, Vallettában tartott találkozójukon arra szólították fel a Frontexet, hogy határozottabban lépjen fel az embercsempészet ellen, miután migránsok hajókon tömegével jutnak el ezen országok partjaihoz vagy halálukat lelik az úton. Közölték:

a régiók határainak szigorúbb ellenőrzése „alapvető eleme az európai uniós tagállamok embercsempészet és más hasonló tevékenységek elleni harcának, akárcsak az illegális határátlépés megakadályozásának”.

Giorgia Meloni vezetésével hadat üzent Olaszország az emberkereskedőknek

Brutális büntetésre számíthatnak a törvény megszegői.