Schwarzenegger megrázó videóban figyelmeztet az antiszemitizmus veszélyeire

A Rágalmazásellenes Liga (ADL) felmérése szerint az Egyesült Államokban 2016 óta drámaian növekszik az antiszemita incidensek száma. Ez a nyugtalanító tendencia ösztönözte Arnold Schwarzenegger színészt, korábbi kaliforniai kormányzót arra, hogy megszólaljon.

Az ADL jelentésében említést tesz arról, hogy a megkérdezettek 41 százaléka szerint a zsidók helyzete az Egyesült Államokban kevésbé biztonságos, mint egy évvel korábban. 2021-ben ez az arány 31 százalék volt.

Schwarzenegger szavait nem a gyűlölet ellen fellépőkre, hanem azokra irányította, akik esetleg „rossz útra tévedtek…”, és beszédében megpróbálta elmagyarázni, hogy a bigottság a gyengeség jele.

Schwarzenegger első kézből ismeri az antiszemitizmus fájdalmát, mivel apja, Gustav Schwarzenegger harcolt a második világháborúban, a Sturmabteilung (SA), más néven a rohamosztagosok vagy barnaingesek tagja volt, és a háború legbrutálisabb konfliktusaiban vett részt.

„Nem ismerem az utat, amely idáig vezetett, de láttam már elég embert, aki gyűlölködő meggyőződések miatt eldobta a jövőjét” – mondta a videóban. „Ezért szeretnék beszélni veletek, mielőtt még az út végén megbánjátok, mit tesztek”.

A színész megjegyezte, hogy amikor az apja és sok hozzá hasonló férfi visszatért a háborúból, „megtört emberek” voltak, akiket „rémes bűntudat gyötört”.

„Vesztesnek érezték magukat, nemcsak azért, mert elvesztették a háborút, hanem azért is, mert bedőltek egy szörnyű, vesztes ideológiának. Hazudtak nekik és félrevezették őket egy olyan útra, amely nyomorúsággal végződött”

– folytatja Schwarzenegger.

„..Végül nem igazán számított, hogy miért csatlakoztak a nácikhoz. Mindannyian ugyanúgy megtörtek. Ez itt a lényeg.”

Schwarzeneggert az is késztette a felszólalásra, hogy nemrég elutazott az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborba, ahol a nácik 1,1-1,5 millió embert, főként zsidókat gyilkoltak meg. Különösen meghatotta, hogy látta a táborban meghaltak tárgyait.

„A bőröndök, amelyekre a foglyoknak soha nem volt igazából szükségük. A foglyoknak, akiknek azt mondták, hogy pontosan emlékezzenek arra, hol hagyták a holmijukat, hogy a zuhanyzás után visszaszerezhessék azokat… a gázkamrák, amelyek falán karcolások vannak a körmükkel az életben maradni próbáló emberek kaparása miatt… a krematórium, ahol a nácik megpróbálták eltüntetni rémtettüket”

– emlékezett vissza Schwarzenegger a látottakra.

Beszéde végén Schwarzenegger megismételte meggyőződését, hogy az emberek személyes gyengeségeik miatt engednek a gyűlöletnek, amelyeket le lehet győzni.

„Ha az ember egész életében bűnbakokat keres, akkor letagadja saját felelősségét. Elveszted saját erődet. Ellopod saját erődet”

– mondta.

„…Abba kell hagyni a háborút olyanok ellen, akiket gyűlölsz… A háború, amit valójában meg kell vívnod, az a háború önmagad ellen”.

A színész szerint még van remény arra, hogy az emberek legyőzzék a bigottságukat.

„Még van időd”

– mondta.

„Válasszátok az erőt. Válasszátok az életet. Győzd le az elmédet.”

Az auschwitzi emlékhelyre zarándokolt Arnold Schwarzenegger

Az amerikai színész mécsest gyújtott és holokauszt-túlélővel is beszélgetett.