Magyarország stratégiai partnerségi megállapodást köt Egyiptommal

Stratégiai partnerségi megállapodás jön létre Magyarország és Egyiptom között, amelynek részét képezi a kölcsönösen előnyös együttműködés a nukleáris ipar, a felsőoktatás, a gazdaság és az energiaellátás területén is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető közölte, hogy Orbán Viktor kormányfőt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök fogadja hivatalos látogatáson, amelynek során stratégiai partnerségi együttműködési megállapodás jön létre a két ország között.

„Egyiptom és Magyarország hosszú távú, kölcsönös tiszteletre alapuló együttműködést folytat, amelyből mindkét ország sokat profitált az elmúlt időszakban”

– szögezte le, rámutatva, hogy ez a partnerség jelentősen hozzájárul a gazdasági és energiabiztonsági kihívások sikeres kezeléséhez.

Tudatta, hogy több megállapodást is aláírnak a nap folyamán, ilyen például a nukleáris együttműködési egyezmény, amely az atomerőművek építése során gyűjtött tapasztalatok cseréjére, szakemberek képzésére, kölcsönös oktatási programokra fókuszál. Különösen fontos lépés ez, ugyanis Egyiptomban és Magyarországon azonos technológiával és kivitelezővel zajlik jelenleg atomerőmű-beruházás.

Bejelentette, hogy

vállalatközi tárgyalások indulnak egyiptomi cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlásáról,

hogy azt a görögországi infrastruktúra fejlesztése nyomán 2026-tól be lehessen vonni a magyar ellátásba, így hozzájárulva hazánk energiabiztonságának garantálásához.

Szijjártó Péter fontosnak nevezte, hogy új szintre lép a kétoldalú gazdasági együttműködés, így arról is megállapodás fog születni, hogy a magyar vállalatok kedvezményes körülmények között használhassák termelő beruházások indítására a szuezi különleges gazdasági övezetet.

Tájékoztatása szerint kibővítik a felsőoktatási együttműködést is, és a nagy érdeklődésre tekintettel az eddigi évi 115-ről 200-ra bővítik az egyiptomi hallgatók számára fenntartott ösztöndíjas helyek számát a magyar felsőoktatási intézményekben.

A miniszter kiemelte, hogy a felek eddig is együttműködtek a nemzetközi szervezetekben, de az ukrajnai háborúval ez még szorosabbá vált.

„Egyiptom is a béketáborban van, Egyiptom is békét akar, Egyiptom is a háború diplomáciai megoldását szorgalmazza, és része annak a globális többségnek, amely kétségkívül Európán kívül esik, viszont mindenképpen azt szeretné, hogy az ukrajnai háború véget érjen”

– mondta.

A miniszter a helyi iszlám, és kopt keresztény vezetőkkel tervezett tárgyalása kapcsán aláhúzta, hogy a kairói kormányra példaként lehet tekinteni abból a szempontból, hogy bár iszlám országról van szó, nagy figyelmet szentelnek annak, hogy a keresztény közösség a társadalom integrált része legyen és meg tudja őrizni a vallási örökségét.

Már jövőre Egyiptomban cseppfolyósított izraeli gázzal akarnak fűteni Európában

Az Európai Unióba szállítandó izraeli és egyiptomi földgáz mennyiségének növeléséről állapodott meg szerdán Izrael, Egyiptom és az Európai Unió küldöttsége Kairóban.