Omán megnyitotta légterét az izraeli repülőgépek előtt

A légiközlekedésre vonatkozó új szabályrendszerrel Szaúd-Arábiát követően Omán is megnyitotta légterét az izraeli járatok előtt a közeledés jeleként.

Az ománi légiközlekedési hatóság csütörtökön közölte, hogy az ország légtere a jövőben nyitva áll minden olyan légitársaság előtt, amely teljesíti a légtérhasználatra vonatkozó helyi előírásokat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy lehetővé tették a kereskedelmi légiösszeköttetést Izraellel, illetve az izraeli légitársaságoknak, hogy átkeljenek az arab ország feletti légtéren.

Az izraeli sajtó szerint a szaúdi és ománi légtér megnyitásának köszönhetően az Ázsiába induló izraeli járatok repülési ideje két és fél órával lerövidülhet.

Eli Cohen izraeli külügyminiszter a zsidó állam gazdasága és az izraeli utasok számára történelmi jelentőségű döntésről beszélt.

Omán és Izrael nem rendelkezik diplomácia kapcsolatokkal. Mindazonáltal az Egyesült Államok üdvözölte a „többhavi csendes diplomáciai erőfeszítésekkel támogatott” közeledést. A Fehér Ház közleménye szerint a mostani döntés alátámasztja Joe Biden amerikai elnök jövőképét egy „erősebben összekapcsolt, stabil és virágzó Közel-Keletről”.

Szaúd-Arábia tavaly júliusban nyitotta meg légterét izraeli járatok előtt. A szunnita királyság akkor egy hasonló megfogalmazású közleményt tett közzé, amelyben szintén nem volt említés Izraelről.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint az ománi légtér megnyitását 2018 óta készítették elő. Hozzátette: a mostani bejelentés „nagyszerű hír”.

Szaúd-Arábia megnyitotta légterét az izraeli légitársaságok számára

Kezdenek beérni a Trump által elindított Ábrahám-egyezmények.