Elhunyt Ahmed Korei, a Palesztin Hatóság volt miniszterelnöke

Elhunyt 85 éves korában Ahmed Korei, a Palesztin Hatóság (PH) volt miniszterelnöke, aki több alkalommal is vezette a palesztin delegációt az Izraellel folytatott tárgyalásokon.

Korei számos tisztséget töltött be a Palesztin Felszabadítási Szervezetben (PFSZ) és a kormányzó Fatah pártban: ő volt többek között az Izraellel tárgyaló palesztin delegáció vezetője 2007 és 2009 között, s a palesztin médiában az 1993-as, Izraellel megkötött oslói egyezmény „építészének” is nevezik.

Korei 1968-ban csatlakozott a Fatah mozgalomhoz, s az 1970-es években a PFSZ gazdasági részlegének igazgatója volt, ő irányította a párt pénzügyi befektetéseit szerte a világon.

A PFSZ az egyik legnagyobb munkaadó volt Libanonban egészen addig, amíg a szervezet tagjait 1983-ben ki nem utasították az országból. Ekkor a párt vezetésével Karai is Tuniszba költözött, ahol 1988-ban beválasztották a PFSZ végrehajtó bizottságába.

Ezen tisztségében részt vett az oslói megállapodás és a párizsi megállapodás előkészítésében az Izraellel folytatott tárgyalásokon. A PH első kormányában a pénzügy- és kereskedelmi minisztérium, valamint az ipari tárca élén is állt.

2000 márciusában a palesztin parlament, a Törvényhozó Tanács elnökévé választották, majd részt vett a Jasszer Arafat volt palesztin elnök és Ehud Barak volt izraeli miniszterelnök közötti Camp David-i tárgyalásokon.

Arafat 2003 októberében nevezte ki palesztin kormányfőnek, és 2006 februárjáig állt a kormány élén. Ekkor az iszlamista Hamász mozgalom a választásokon legyőzte a Palesztin Hatóságot, ezért lemondott.

Ezután 2007-től 2009 elejéig az Izraellel folytatott tárgyalásokon a palesztinok vezetője volt, 2010-ben pedig a PFSZ jeruzsálemi osztályának élére került.

Oslo – a jó szándék nem elég a békéhez

Egy norvég villában kezdődtek el 1993-ban az Oslói-béketárgyalások, amelyeknek kezdeti sikere szinte irracionális eufóriát eredményezett, a gyakorlati megvalósítás azonban véres kudarcba fulladt. Hajdú Tímea filmrecenziója.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem jelenítünk meg hirdetéseket.