Váratlanul a Siratófalhoz látogatott a volt francia elnök

Sarkozy a zsidó állam iránt érzett tartós barátságáról beszélt a Falnál járva.

Nicolas Sarkozy volt francia elnök vasárnap ellátogatott a Jeruzsálem óvárosban lévő Siratófalhoz. Az egykori államfőt elkísérte házastársa, Carla Bruni énekesnő és lánya is.

Sarkozyéket a Fal rabbija, Shmuel Rabinowitz és a Siratófal Örökségéért Alapítvány igazgatója, Mordechai Eliav fogadta, aki a hely egyedülálló történelmi jelentőségéről beszélt a látogatás során.

A szokásoknak megfelelően Sarkozy és Bruni egy-egy üzenetet csúsztatott a kövek közé, majd a helyszín melletti alagutakban tettek egy rövid túrát.

Látogatásuk során a házaspár kifejezte érdeklődését az „izgalmas hely” iránt, valamint elmondták, hogy Izraelhez mély barátság fűzi őket.

A volt francia elnök 2015-ben már járt Izraelben. Azon a látogatáson elítélte az akkori iráni nukleáris megállapodást, valamint a zsidó állam bojkottálására tett kísérleteket.

Reuven Rivlin akkori izraeli elnök és Benjámin Netanjahu miniszterelnök fogadta, és meghívást kapott egy herclijai biztonsági konferencián való felszólalásra.

„A térségben a béke az izraeliek és maguk a palesztinok erőfeszítései révén fog létrejönni”

– mondta Sarkozy akkor.

Orbán: most kell cselekedni!

Azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti migrációs konferencián.