Franciaország újabb Száhel-övezet országból vonta ki a csapatait

Hivatalosan is véget ért a francia katonai jelenlét Burkina Fasóban – közölte a nyugat-afrikai ország vezérkara vasárnap.

A tájékoztatás szerint a Burkina Fasóban állomásozó Sabre francia különleges alakulat katonái szombaton vonták be a francia zászlót támaszpontjukon. Az ünnepélyes ceremónián a Burkina Fasó-i vezérkar is részt vett.

Az ouagadougou-i vezetés január végén közölte, hogy felmondja a Párizzsal 2018-ban kötött katonai megállapodását, melynek keretében francia katonák harcolhattak a felkelőcsoportok ellen a nyugat-afrikai ország területén.

A Burkina Fasót irányító junta arra hivatkozott, hogy az ország saját erejéből akarja megvédeni magát. Válaszul Párizs közölte, hogy tiszteletben fogja tartani Burkina Faso kérését, és egy hónapon belül kivonja csapatait a nyugat-afrikai országból.

A francia védelmi minisztérium eddig nem reagált megkeresésekre az ügyben.

A 21 millió lakosú Burkina Fasóban több fegyveres csoport aktív, amelyek közül néhány az Iszlám Állam és az Al-Kaida terrorszervezet csatlósa.

A szélsőséges csoportok ráadásul kiterjedt térségeket ellenőriznek a részben a Száhel-övezetben található országban. Franciaország különleges alakulatainak mintegy 200-400 fős kontingensét állomásoztatta az országban.

A francia csapatok tavaly hagyták el a Burkina Fasóval szomszédos Mali területét, miután megromlottak a kapcsolatok a helyi juntával, és Oroszország egyre nagyobb befolyást szerzett az egykori francia gyarmaton.

Fotó: EPA/BOB EDME / POOL MAXPPP OUT

Afrikában éledt újra az Iszlám Állam

A Száhel-övezet országai radikális csoportok melegágyaivá váltak, ahol az Iszlám Állam és az al-Kaida helyi szervezetei nem csak a helyi erőkkel, hanem egymással is háborúznak. Hajdú Tímea elemzése.